Infostart.hu
eur:
364.85
usd:
327.14
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Eredményes a túlzott sófogyasztás ellen indított harc Nagy-Britanniában

A sófogyasztás visszafogása fontos szerepet játszik abban, hogy "zuhan" a szívbetegség miatti elhalálozások száma Nagy-Britanniában - állapították meg brit kutatók.

2003 és 2011 között az átlagos sófogyasztás mintegy 15 százalékkal csökkent Angliában, miközben a szívbetegségek és stroke nyomán fellépő halálesetek száma 40 százalékkal esett vissza - mutatták ki a Barts, a londoni Orvos- és Fogorvostudományi Egyetem és a Queen Mary Egyetem kutatói, akik több mint 30 ezer beteget vizsgáltak nyolc éven keresztül.

A túlzott sófogyasztás összefüggésben áll a magas vérnyomással, amely a szívbetegség magas kockázati tényezője.

A szakemberek kimutatták, hogy a vizsgált időszakban csökkent a betegek vérnyomása és koleszterinszintje. Felfigyeltek arra is, hogy ebben az időszakban csökkent a dohányzók száma, és növekedett a gyümölcs- és zöldségfogyasztás is.

A vizsgált időszakban mérték háromezer brit sófogyasztását is, és megállapították, hogy átlagosan napi 1,4 grammal, azaz 15 százalékkal csökkent.

Ugyanezen időszakban nőtt a koleszterin és a magas vérnyomás csökkentésre alkalmazott sztatinok vényre való felírása, és javulás állt be a szívrohamot szenvedettek kórházi kezelésében.

A szakemberek azonban azt is kimutatták, hogy csökkent azoknak a vérnyomása is, akik nem szedtek gyógyszert, ami azt jelzi, hogy a korlátozott sófogyasztás valószínűleg jelentősen hozzájárult az elhalálozások csökkenéséhez - ismertette a tanulmányt a The Daily Telegraph brit napilap honlapja.

"Ez egy sikertörténet, Nagy-Britannia vezető szerepet játszik a sófogyasztás csökkentésében a világon. Számos ország most másolja azt, amit Nagy-Britanniában annak idején elkezdtünk, amikor mintegy 10 éve nyomást gyakoroltunk az élelmiszeripari cégekre, hogy csökkentsék az élelmiszerek sótartalmát" - mondta Graham MacGregor professzor, a tanulmány egyik szerzője.

A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy a napi sófogyasztás 80 százaléka olyan élelmiszerekből származik, mint a gabonafélék, a kenyér, a hústermékek és a készételek, nem pedig az ételek sózásából.

A legtöbb ember azonban még mindig túlságosan sok sót fogyaszt, naponta átlag 8,1 grammot, ami jóval több az ajánlott napi 6 grammos bevitelnél - mondták a kutatók.

Címlapról ajánljuk
Rossz hírek szülőknek a gyerekek képernyőidejéről – ezt kéne tenni

Rossz hírek szülőknek a gyerekek képernyőidejéről – ezt kéne tenni

Egyre több szakember kongat vészharangot a gyerekek és fiatalok képernyőidejének csökkentéséért. Mint egy tudományos konferencia eredményfelsorolásából hétfőn kiderült, a gyerekek első három évében a fejlődés mindent területét rontja a képernyőhasználat, erről is beszélt az InfoRádióban Nagy Péter gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos, a Bethesda Gyermekkórház tudományos igazgatóhelyettese.

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×