Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
327
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Ez fordíthatja vissza a cukorbetegséget

A gyomorműtét tűnik a leghatásosabb eszköznek, amellyel az elhízott vagy túlsúlyos páciensek 2-es típusú cukorbetegsége tartósan visszafordítható. A betegeknek még az operáció után három évvel sem kellett visszatérniük a gyógyszeres kezeléshez - derült ki egy hosszú távú amerikai kutatásból.

A 23 millió amerikai cukorbeteg körülbelül 80 százaléka egyben túlsúlyos vagy elhízott is - hangsúlyozták a tanulmány szerzői, akik eredményeiket az Amerikai Kardiológiai Kollégium (ACC) éves gyűlésén mutatták be.

A kutatásban, amelyet az ohiói Cleveland Clinic végzett, 150 páciens vett részt, 41 és 57 év közötti felnőttek, 66 százalékuk nő. Mindnyájan 2-es típusú cukorbetegségben szenvedtek már legalább nyolc éve, amelyet nem kezeltek. Véletlenszerűen osztották őket három csoportra.

Az első csoport intenzív orvosi súlycsökkentő kezelést kapott, ez diétából, testmozgásból és gyógyszerekből állt. A második csoport a diabéteszkezelés mellett gyomorbypassműtéten is átesett. Ez az eljárás nemcsak a gyomor táplálékfelvevő képességét csökkenti azzal, hogy az eredeti üregből egy kisebbet alakít ki, hanem ezt az új üreget közvetlenül összeköti a béllel, így kikerüli a "maradék" gyomrot és a bél egy szakaszát is.

A harmadik csoport cukorbetegségének kezelését is megkezdték, rajtuk gyomorszűkítő műtétet végeztek el, amely 75-80 százalékkal csökkentette a szerv méretét.

A Stampede elnevezésű vizsgálat célja az volt, hogy összehasonlítsa a három eljárás diabéteszre gyakorolt hatását, pontosabban azt, hogy fenntartható-e velük három hónapon át a 6 százalékos - vagy annál alacsonyabb - vércukorszint. A kutatás elején a résztvevők átlagos vércukorértéke 9,2 százalék volt.

Három évvel később az első csoport tagjainak csak 5 százaléka, míg a gyomorbypassműtétesek 37,5 százaléka, a harmadik csoport, azaz a gyomorszűkítésen átesettek 24,5 százaléka érte el ezt a célt.

"Azt figyelhettük meg, hogy a közepesen vagy erősen elhízott cukorbetegek esetében a gyomorműtét hosszú távon is éreztette jótékony hatásait" - mondta Sangeeta Kashyap, a Cleveland Clinic endokrinológus munkatársa, a kutatás egyik vezetője.

A tanulmány során gyomorműtéten átesett páciensek több mint 90 százaléka adta le testsúlyának egynegyedét, és vércukorszintjüket is tartani tudták, miközben sem inzulint, sem más, diabéteszt kezelő gyógyszert nem szedtek. Az első csoport tagjainak, akik a hagyományos kezelést kapták, csupán négy százaléka érte el ezt a célt - tette hozzá a kutató.

A kutatás gyomorműtéten átesett résztvevőinek ráadásul egyértelműen kevesebb diabétesz- és szívbetegség-kezelést kellett igénybe venniük. A páciensek mentális állapota is javult - derült ki az előadásból.

A tanulmány a New England Journal of Medicine című folyóiratban is megjelent.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×