Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
327
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

A passzív dohányzás károsítja a gyerekek artériáit

A passzív dohányzás maradandó károkat okoz a gyerekek artériáiban, idejekorán öregítve a vérereiket - állapították meg ausztrál szakemberek.

A European Heart Journal című folyóiratban közölt tanulmány szerint a passzív dohányzás okozta kár - vagyis az artéria érfalának megvastagodása - a későbbiekben növeli a szívroham és az agyi érkatasztrófa kockázatát. A több mint kétezer, három és 18 éves kor közötti fiatal bevonásával készült vizsgálat eredményei szerint a káros elváltozás csak akkor következett be, ha a gyermek mindkét szülője dohányzott. A szakértők szerint a gyermekek esetében nincs "biztonságos" szintje a passzív dohányzásnak való kitettségnek.

A szakemberek ultrahangos vizsgálattal nézték meg, hogy miként változott az egyik fő - a fejet és a nyakat oxigéndús vérrel ellátó, a nyakon felfele a fej irányába futó - artéria falának vastagsága azoknál a gyerekeknél, akiknek mindkét szülője dohányzott. Az eredmények szerint az ütőér falának elváltozása - intima-media vastagság - kezdetben csekély volt, ám mintegy húsz évvel később, amikor a gyerekek elérték a felnőttkort, már jelentőssé és észlelhetővé vált.

"A tanulmányunk azt mutatja, hogy a gyermekkorban való passzív dohányzás közvetlen és visszafordíthatatlan kárt okoz az artériák szerkezetében" - húzta alá a tanulmány egyik szerzője, Seana Gall, az ausztrál Tasmániai Egyetem munkatársa. "A szülőknek és azoknak, akik fontolgatják a gyermekvállalást, le kellene szokniuk a cigarettázásról" - mondta a szakember, hozzátéve, hogy ezzel nem csupán saját maguknak kedveznének, hanem a gyermekeik jövőbeli egészségét is védelmeznék.

A kutatók olyan, az összefüggésre talán magyarázatot adó egyéb tényezőt is figyelembe vettek, mint az, hogy a gyerekek idővel maguk is dohányossá váltak-e, ám mindezek nem változtattak az eredményeken. A szakemberek ugyanakkor nem tapasztaltak érfalelváltozást azoknál a fiataloknál, akinek csak az egyik szülője dohányzott. A kutatók elmélete szerint ennek az lehet az oka, hogy ilyen esetben talán nem volt olyan magas a passzív dohányzásnak való kitettség.

A Forest elnevezésű lobbicsoport vezetője, Simon Clark ugyanakkor óva int a rémhírterjesztéstől, mondván, hogy az artériák károsodásáért számos tényező, köztük a szegényes étrend és a légszennyezés különböző formái is felelősek lehetnek.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×