Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
327
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Az agykutatás jövője

Bionikus agy kifejlesztésére buzdítja az ausztrál tudósokat az ausztrál tudományos akadémia friss tanulmánya.

Az akadémia és a Theo Murphy alapítvány által készített, az agykutatás jövőjéről szóló tanulmány szerint a következő tíz évben 250 millió ausztrál dollárra (51 milliárd forint) lesz szükség olyan projektekhez, amelyek az emberi agy működését kívánják megérteni.

A tanulmány a bionikus agy kifejlesztést sürgeti, és felhívja a figyelmet az amerikai és európai agykutatásba fektetett hatalmas összegekre.

Az alapítvány kutatócsoportjának vezetője, Bob Williams genetikus elmondta: ausztrál tudósok készítettek a világon először bionikus fület és szemet, tehát óriási tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen.

A bionikus agy ennél azonban nehezebb feladat lesz, ám a hozzá vezető kutatómunka forradalmasíthatja az Alzheimer-kór, a poszttraumás sokk, az autizmus és a skizofrénia megelőzését és gyógyítását - hangsúlyozta Williams.

"Minden okunk megvan arra, hogy úgy véljük, ha sejtről sejtre megértjük az emberi agy felépítését, jobban tudjuk majd, mi megy végbe az anyagcsere szintjén, ami ezeket a mentális betegségeket okozza" - tette hozzá a The Guardian című brit lap tudósítása szerint. (http://www.theguardian.com/world/2014/feb/24/australian-scientists-should-set-minds-to-developing-bionic-brain-report)

Az agyműködés kutatására és átfogó feltérképezésére irányuló, már az első évben 100 millió dollárral (23 milliárd forint) finanszírozott projektet hirdetett meg 2013 áprilisában Barack Obama amerikai elnök.

Az Európai Bizottság ugyanennek a hónapnak a végén mintegy 150 millió euró (46,5 milliárd forint) összegű támogatást különített el húsz új nemzetközi agykutatási projekt céljára a 2013 májusban indult "agykutatás európai hónapja" elnevezésű kezdeményezés részeként.

Magyarországon tizenkétmilliárd forintos kormánytámogatással Nemzeti Agykutatási Program indult szerdán a felfedező kutatások, a megelőzés, az innováció, az orvosi ellátás hatékonyabbá válása, a gyógyszerfejlesztés, valamint a hazai tudományos eredmények ösztönzése érdekében.

Az erről szóló együttműködési megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Freund Tamás, a Nemzeti Agykutatási Program elnöke, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója írta alá az Akadémia épületében.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×