Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
326.4
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Mesterséges izmok horgászzsinegből

Közönséges horgászzsinegből és varrófonalból állítottak elő olcsó, de rendkívül erős mesterséges izmokat kutatók a dallasi Texas Egyetem által vezetett tanulmány során.

Az ausztrál, dél-koreai, kanadai, török és kínai egyetemek kutatóinak együttműködéséből megszületett mesterséges izmok százszor több súlyt képesek felemelni és százszor több mechanikai munka kifejtésére képesek, mint az azonos hosszúságú és súlyú emberi izmok.

A Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány szerint az izmokat nagy erősségű mesterséges szálasanyagok összesodrásával nyerték. A vizsgálatban részt vevő Li Na, a dallasi Texas Egyetem munkatársa szerint a meglepő ötletet egy korábbi sikeres kísérletükre alapozták, amely során különböző anyagszerkezeteket, például szén nanocsöveket felhasználva állítottak elő izmokat.

Összehasonlítva a természetes izmokkal, amelyek mindössze nagyjából 20 százalékos összehúzódásra képesek, az új mesterséges izmok saját hosszuk nagyjából 50 százalékával képesek összehúzódni.

A kutatók szerint az újonnan előállított izmokat többek között robotok és mesterséges külső vázak gyártásánál lehet hasznosítani. Egy kötegnyi polietilén horgászzsineg - ez összességében egy emberi hajszálnál mindössze tízszer vastagabb - összesodrásával olyan izmot kapunk, amely körülbelül 7,3 kilogramm felemelésére képes.

Egymással párhuzamosan alkalmazva, hasonlóan ahhoz, ahogy a természetes izmok is rendeződnek, száz ilyen polimer izom nagyjából 0,8 tonnát képes megemelni, míg egy emberi hajszálnál vékonyabb átmérőjű mesterséges izommal életszerű arckifejezéseket lehet varázsolni egy robot arcára, és kitűnően lehet hasznosítani a minimálisan invazív, robotasszisztált mikrosebészetben.

Az újfajta mesterséges izmok többféle módon, köztük hőmérséklettel is működésbe hozhatóak. Li szerint az izmok felhasználásával olyan "intelligens szövetanyagot" hoztak létre, amelynek pórusai a hőmérsékletváltozás függvényében tágulnak és záródnak.

A kutatók szerint a mesterséges izmokat üvegházakban és egyéb épületekben is remekül lehetne hasznosítani, ahol a környezeti változásokra reagálva nyitnák ki, illetve csuknák be az ablakokat, kiiktatva az elektromos áramot vagy a hangos és költséges motorokat.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×