Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
325.38
bux:
144537.35
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Döntően 1989 feldolgozására koncentrál a rendszerváltás történetét kutató intézet

A jövő év 1989 jegyében telik majd, ezért elsősorban a huszonöt évvel ezelőtti események feldolgozására koncentrál a fél éve működő Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum - mondta az intézet főigazgatója kedden.

Bíró Zoltán az intézet által Módszertani problémák a kommunizmus időszakának kutatásában címmel rendezett nemzetközi kerekasztal-beszélgetést követően elmondta, nemsokára megjelenik egy interjúkötetük a Kádár-rendszerben pozícióban volt emberekkel, továbbá több tanulmánykötettel is készülnek.

Közlése szerint a kerekasztal-beszélgetés során, amelyen cseh, lengyel, német és szlovák kutatók is részt vettek, szóba került a kölcsönös információcsere, egy kapcsolatrendszer kiépítése.

Az intézetet március végén hozta létre a kormány a rendszerváltás történetének tanulmányozására. A kormányrendelet szerint a szervezet elsődleges feladata lesz feltárni és számba venni a rendszerváltás eszmei, politikai és történelmi előzményeit, valamint bemutatni a rendszerváltás és az azt megelőző korszak társadalmi, politikai állapotát, továbbá a rendszerváltáshoz vezető irányzatokat és előkészületeket.

Az intézet emellett elkészíti és elemzi a rendszerváltás kronológiáját, majd átfogó képet ad a szomszédos országokban végbement rendszerváltó folyamatról, az ott élő magyarság helyzetének hatásairól a hazai rendszerváltásra, valamint elemzéseket készít a rendszerváltás hatásairól. Az intézmény a nemzetközi erőviszonyokat, így a kelet-közép-európai átmenet magyar rendszerváltásra gyakorolt következményeit is elemezheti.

Címlapról ajánljuk
Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Az Országgyűlés – 129 támogató és 33 ellenszavazat, valamint 8 tartózkodás mellett – elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát két héttel elhalasztó előterjesztést. A vitában a KDNP vezérszónoka jelezte, nem támogatják a javaslatot, míg a Mi Hazánk korábbi aggályai beigazolódását látta a határidő-módosításban.

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×