Infostart.hu
eur:
363.59
usd:
324.73
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Elrejtőzött a friss Nobel-díjas

Peter Higgs "elrejtőzött" a médiafelhajtás elől, Francois Englert pedig először azt hitte, nem ő kapta a díjat, miután egy óra késéssel jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia, hogy az isteni részecskeként emlegetett Higgs-bozon létezését megjósoló brit és belga tudósnak ítélték megosztva az idei fizikai Nobel-díjat.

Higgs professzort, aki köztudottan kerüli a reflektorfényt, nem sikerült senkinek sem elérnie a bejelentést követően. Staffan Normark, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia főtitkára is azt mondta, hogy egyik telefonját sem vette fel. (A főtitkár arra nem tért ki, hogy emiatt csúszott-e az eredetileg tervezetthez képest egy órát a bejelentés.)

"Elutazott és nem vitt magával telefont, hogy elkerülje a médiafelhajtást" - idézte a BBC News Alan Walkert, Higgs egyik kollégáját az Edinburghi Egyetemen, aki hozzátette, hogy Higgs nincs túl jól.

Rolf Heuer, a CERN főigazgatója is azt mondta a stockholmi bejelentést követően tartott genfi sajtótájékoztatón, hogy az intézményből senki nem beszélt Higgsszel, aki direkt "elrejtőzött" néhány órára.

Az egyetem által nyilvánosságra hozott közleménye szerint Higgs boldog, hogy megkaphatja a díjat. "Szeretnék gratulálni mindenkinek, aki hozzájárult ennek az új részecskének a felfedezéséhez" - tette hozzá a professzor, aki nem csak az akadémiának mondott köszönetet a díjért, de családjának, barátainak és kollégáinak is támogatásukért. Mint írta, reméli, hogy ez az elismerés segít felhívni a figyelmet a felfedező kutatások értékére.

Francois Englert, akit a bejelentéskor sikerült telefonvégre kapni Stockholmban, szintén nagy örömmel fogadta a hírt. "Elképzelhetik, hogy nem túl kellemetlen érzés. Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy elismertek ezzel a kiemelkedő díjjal" - mondta a belga kutató.

"Először azt hittem, nem kaptam meg, miután nem láttam a bejelentést" - árulta el, miután a nyertesek nevének nyilvánosságra hozatala egy órát csúszott.

Arra a kérdésre, hogy el tudta-e volna képzelni 50 évvel ezelőtt, amikor belekezdett a kutatásba, hogy egyszer Nobel-díjat kap érte, nemmel válaszolt. Nem azért dolgozik az ember, hogy megkapja a Nobel-díjat - jegyezte meg Englert, hozzátéve ugyanakkor, hogy már akkor is az volt a benyomásuk, hogy valami fontosat csinálnak, amit később más kutatók is felhasználhatnak.

Felidézte, hogy a Higgsszel csak tavaly nyáron találkozott először, amikor a CERN kutatói ismertették a bozon létezésének bizonyításával kapcsolatos elsődleges eredményeiket az intézet genfi központjában.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.

Két tankert támadtak meg a Hormuzi-szorosban – Tálas Péter szerint Irán stratégiája három elemből áll

Két tankerhajót támadtak meg a közelmúltban a Hormuzi-szorosban, ahol több száz tengerjáró vesztegel jelenleg. Egy nap alatt csupán 5 tanker tudott átkelni a szoroson. Irán október 12-én bejelentette, hogy továbbra is vizsgálják az amerikai megállapodás részleteit. Tálas Péter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének vezetője nyilatkozott a témában az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Három hete nem volt ilyen erős a forint

Három hete nem volt ilyen erős a forint

Minimális elmozdulással kezdett kedd reggel a forint az euróval és a dollárral szemben, a jelek szerint a nemzetközi devizapiac is lecsendesedett kicsit. A dollár továbbra is az erősödés felé hajlik, ami nem jó hír a forint számára, viszont a kormány a jövő héten mutathatja be a jövő évi költségvetés tervezetét, ami akár újabb lökést is adhat a hazai fizetőeszköznek. A forint végül enyhén emelkedni tudott a reggeli szintekről, és így délutánra három hetes csúcsra erősödött az euróval szemben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×