Infostart.hu
eur:
362.96
usd:
313.84
bux:
148027.83
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

A hangyák is előre megérzik a földrengést

A hangyák előre megérzik a földrengést, jóllehet ennek ára az, hogy csapnivalóan választják ki lakóhelyüket - hangzott el az Európai Földtudományi Szövetség bécsi éves közgyűlésén.

Gabriele Berberich, a Duisburg-Esseni Egyetem kutatója csapatával három éven át tanulmányozta az erdei vöröshangyák viselkedését Németországban. Arra az eredményre jutottak, hogy az apró, szorgalmas rovarok előszeretettel építik ki fészküket vetődések és repedések mentén, csupa olyan helyen, ahol gyakoriak a tektonikus mozgások, és földrengés esetén a leginkább beszakadhat a talaj. A felmérés keretében több mint 15 000 vöröshangyabolyt számoltak össze a németországi törési vonalak mentén.

Az állatok magatartását videokamerákkal rögzítették. A vizsgálati időszakban - 2009 és 2012 között - tíz 2,0-3,2 erősségű rengést észleltek az országban: a hangyák viselkedése csak a Richter-skála szerint 2,0-es fokozatúnál nagyobb földmozgásoknál változott meg (történetesen ez az az alsó rengéshatár, amelyet az ember is még érzékelni tud).

A kutató a tanácskozás alkalmából tartott sajtóértekezletén elmondta, hogy rendes körülmények között a hangyák napközben végezték a mindennapi teendőiket, esténként pedig visszatértek a bolyba pihenni. Ám a rengéseket megelőző éjszaka valamennyien ébren voltak, előjöttek az otthonukból és a boly előtt gyülekeztek, kitéve magukat ellenségeik esetleges támadásainak. Életük és tevékenységük csak a földmozgást követő nap tért vissza a rendes kerékvágásba - idézte szavait a LiveScience tudományos portál.

Berberich véleménye szerint a rovarok valószínűleg érzékelik a földből kiszivárgó gázok változását, illetve a mágneses mező helyi eltolódását, és ezekből a jelekből "következtetnek" a küszöbön álló földrengésre. A miértre és a hogyanra azonban még nincs pontos magyarázat, ezért kollégáival azt tervezi, hogy a földmozgások tekintetében aktívabb vidéken figyelik meg, miként reagálnak a hangyák a nagyobb amplitúdójú rengésekre.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×