Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
324.57
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Kikötött a Nemzetközi Űrállomáson a Dragon

Kikötött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) vasárnap a Dragon teherszállító űrhajó, amely élelmet, tudományos eszközöket és más fontos berendezéseket szállított.

Az űrhajót az ISS robotkarjával sikerült befogni, amit Kevin Ford és Tom Marsburn űrhajós vezérelt - közölte a NASA amerikai űrhivatal.

A SpaceX vállalat által gyártott, ember nélkül repülő eszköznek ez a harmadik útja. Az első - tavaly májusban - a kipróbálását szolgálta, s annak bizonyítását, hogy képes csatlakozni az ISS-hez. Tavaly októberben a második út során már rakományt is szállított az ISS-hez. Az amerikai űrhivatal - a NASA - 12 útra szerződött le a vállalattal.

A Dragon pár hetet tölt majd a világűrben, miközben ki- és berakodják. Visszafelé több mint egy tonna rakománnyal - a kísérletek összegyűlt eredményeivel - tér vissza a Földre. Alsó-Kalifornia partjainál ereszkedik le ejtőernyő segítségével a Csendes-óceán vizébe.

A Dragon pénteken rendben elindult, mintegy tíz perccel a start után Föld körüli pályára is állt. Ezt követően azonban problémák jelentkeztek. A manőverezéshez használt négy hajtómű közül csak egy indult be, és nem sikerült a napelemek tábláinak kinyitása sem. A mérnökök több órán át foglalkoztak a problémákkal, mire sikerült egy ausztráliai átjátszó állomás közvetítésével küldött parancsok segítségével egy második hajtóművet is beindítani, és kinyitni a napelemek paneljait.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×