Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
324.6
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Ezért válhat a gyerekekből antiszociális felnőtt

A túlságosan sokat tévéző gyerekekből és kamaszokból nagyobb valószínűséggel válhatnak antiszociális és bűnöző viselkedésű felnőttek - derült ki az új-zélandi Otagói Egyetem tanulmányából.

Korábbi vizsgálatok már sugalltak összefüggést a túlzott gyerekkori tévénézés és a felnőttkori antiszociális viselkedés között, ám csak néhánynak sikerült ok-okozati kapcsolatot is kimutatnia. A mostani az első tanulmány, amely egész gyermekkorra kiterjedően vizsgálta a televízió-nézési szokásokat, és az erre visszavezethető felnőttkori antiszociális jegyek egész sorát tanulmányozta.

A kutatók nagyjából ezer olyan gyermeket követtek figyelemmel, akik 1972-73-ban születtek az új-zélandi Dunedinben. Öt- és tizenöt éves koruk között a szakemberek kétévente megkérdezték őket televíziózási szokásaikról. Az eredmények szerint a többet tévéző gyerekek ellen felnőttkorukban nagyobb valószínűséggel született büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet, és nagyobb eséllyel váltak antiszociális személyiségjegyeket mutató felnőttekké.

Az Otagói Egyetemen dolgozó Bob Hancox szerint a későbbi büntetőjogi felelősségre vonás kockázata nagyjából 30 százalékkal növekedett minden újabb órával, amelyet a gyerekek tévénézéssel töltöttek egy átlagos hétköznap este.

A Pediatrics című folyóirat internetes oldalán közölt tanulmány összefüggést mutatott ki továbbá a túlzott gyerekkori tévézés és a felnőttkori agresszív személyiségjegyek, a gyakori negatív érzelmek és a társadalomba való beilleszkedést súlyosan hátráltató antiszociális személyiségzavar fokozott kockázata között.

Az eredmények szerint az összefüggés nem a felmérésében részt vevők társadalmi-gazdasági helyzetével, a korai gyermekkorban jelentkező agresszív vagy antiszociális viselkedéssel vagy a szülők nevelési szokásaival volt magyarázható. Mint arra a kutatók rámutattak, nem a már antiszociális jegyeket mutató gyerekek néztek több televíziót, hanem a túl sokat tévéző társaik váltak hajlamosabbak arra, hogy a későbbiekben antiszociálisan viselkedjenek, ilyen személyiségjegyeket mutassanak - idézte a tanulmányt az EurekAlert című tudományos portál.

A kutatók megjegyezték, hogy mivel a tanulmány megfigyeléses módszerre épült, nem bizonyítja egyértelműen, hogy a túlzott tévénézés okozta az antiszociális viselkedést, ám az eredmények összhangban vannak az eddigi vizsgálatok döntő hányadával, és további bizonyítékokat szolgáltatnak arra, hogy a túlzott gyerekkori tévézésnek hosszú távú következményei lehetnek a viselkedésre nézve.

Az Amerikai Gyermekgyógyászok Szövetsége (AAP) legfeljebb napi egy-két óra minőségi televíziózást ajánl a gyerekeknek.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Az uniós költségvetés nagyságáról és a támogatások elosztásáról is vita van a tagállamok között. A tervezett átalakítás a nemzeti kormányoknak nagyobb beleszólást adna a források felhasználásába, miközben háttérbe szorulhatnának a régiók – mondta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×