Infostart.hu
eur:
363.65
usd:
324.51
bux:
143944.7
2026. október 14. szerda Helén

Így lesz valakiből főnök

Brit kutatók felfedeztek egy gént, amely segít abban, hogy valaki vezetőnek szülessen.

Az rs4950 kódjelű "vezetői" gén öröklődik, és kapcsolatba hozható azzal, hogy az emberek vezetővé válnak. A szakemberek elfogadják, hogy a vezetői képességek tanulással is kibontakoznak, de a gén jelentheti a lényeges lökést ahhoz, hogy valakiből vezető vagy beosztott válik.

A University College of London kutatói négyezer ember génmintáit vizsgálták, és vetették össze a munkájukról és kapcsolati rendszerükről kapott információkkal. A vezetői magatartás mérőeszközeként a munkahelyi vezetői szerepeket használták. Kimutatták, hogy az egyének vezetői jellemvonásaiban megfigyelt eltérések egynegyedét a genetika magyarázza.

"Azonosítottuk az rs4950 jelű gént, amely úgy tűnik összefüggésben áll a vezetői képesség öröklődésével nemzedékeken keresztül. Nagyjából igaz az az általános bölcsesség, amely szerint a vezetés készség, de azt is kimutattuk, hogy részben genetikai gyökerű" - idézte Jan-Emmanuel De Neve-öt, az egyetem vezető kutatóját a The Independent című brit napilap.

A tanulmány, amely a Leadership Quaterly folyóirat online kiadásában jelent meg, annak a lehetőségét sugallja, hogy számos történelmi személy hordozhatta ezt a gént.

A szakemberek szerint további kutatások szükségesek annak megértéséhez, hogy az rs4950 jelű gén milyen kölcsönhatásban áll más környezeti tényezőkkel, mint például a gyermek tanulási környezete.

Címlapról ajánljuk
Németh Ferenc az uniós bővítési tervről: a 15 év „próbaidő” erős üzenet a tagországoknak is

Németh Ferenc az uniós bővítési tervről: a 15 év „próbaidő” erős üzenet a tagországoknak is

Az Európai Bizottság külön eljárást javasol az új uniós csatlakozók esetében. Lényegében egy 15 éves próbaidőszakot vezetnének be, és akár a szavazati jogától is megfoszthatnák az új tagállamot, ha az uniós értékekkel szemben lépne fel. Az eljárást nem titkolt módon a nyugat-balkáni országok tervezett csatlakozása miatt vezetnék be. Az új módszerről Németh Ferencet, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatóját kérdezte az InfoRádió.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×