Infostart.hu
eur:
363.58
usd:
324.84
bux:
144952.8
2026. október 14. szerda Helén

Magánűrhajó indult a Nemzetközi Űrállomásra

Teherszállító magánűrhajó indult az Egyesült Államokból helyi idő szerint vasárnap este a Nemzetközi Űrállomásra.

A SpaceX (Space Exploration Technologies Corp.) amerikai cég gyártotta Dragon egy Falcon-9 hordozórakéta segítségével állt pályára annak a 12 repüléses sorozatnak a részeként, amelyről a cég az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA) állapodott meg.

A floridai Cape Canaveral űrtámaszpontról végrehajtott kilövést irányító tisztviselők sikeresnek minősítették az űrhajó indulását.

A Dragon szerda délután kapcsolódik össze az űrállomással.

Az űrhajó a tervek szerint csaknem három hetet tölt az űrállomáson, és a hónap végén tér vissza a Földre, szintén teherszállítmánnyal. Mostani rakományának súlya 453,6 kilogramm, a szállítmány egyebek között űrkutatási eszközökből és az űrállomás hatfős legénységének szánt jégkrémből áll. A visszaúton a Dragon a tervek szerint az űrhajósok vérmintáit is magával hozza majd.

Jelenleg ez az egyetlen teherűrhajó, amely visszafelé is tud rakományt szállítani, mert visszatéréskor nem semmisül meg.

Ez a Dragon második útja: az elsőre - még teher nélkül - májusban került sor. A következőt januárra tervezi az amerikai cég.

A kaliforniai SpaceX és a NASA közötti megállapodás alapján a Dragon összesen 12 alkalommal visz rakományt az űrállomásra, és az űrhivatal 1,6 milliárd dollárt fizet ezért.

A 6 tonna tömegű, 5,9 méter hosszú és 3,6 méter átmérőjű Dragon a SpaceX tervei szerint később embereket is szállíthat.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. Moszkvát közben rekordközeli dróncsapás érte: a légvédelmi erők több mint 500 drónt lőttek le a főváros térségében. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×