Infostart.hu
eur:
364.02
usd:
324.45
bux:
143702.15
2026. október 15. csütörtök Teréz

Mi vezérli a denevéreket?

Az agyukban tárolt térkép alapján tájékozódnak a denevérek izraeli szakemberek szerint.

A Weizmann Intézet kutatásában néhány egyed még az élelemforrástól 25 kilométerre is jól tájékozódott. A vizsgált nílusi repülőkutyákat 10 grammos GPS-jeladóval szerelték fel.

Az állatok minden este egy barlangból indultak útnak mindig ugyanahhoz a fához, amely épp gyümölcsöt hozott. Repüléskor akár 60 kilométeres sebességet is elértek, de nem vettek tudomást azokról a gyümölcsfákról, amelyek közelebb álltak barlangjukhoz, pedig ugyanolyan fajta volt, mint táplálékforrásuk.

Amikor a denevéreket befogták, majd otthonuktól 44 kilométerre délre szabadon engedték, az állatok megtalálták a törzshelyüknek számító fát. Mindezek alapján a kutatók arra következtetnek, hogy a gyümölcsökkel táplálkozó faj egyedei nem a szag után mennek, vélhetően sokkal inkább különböző tájékozódási pontok, így dombok vagy fények alapján találják meg az utat.

Az állatok még 84 kilométeres távolságból is vissza tudtak találni barlangjukba. Ebben a vizsgálatban vulkáni kráterbe vitték őket, de még onnan is kivergődtek.

"Mindez megerősíti, hogy a faj a madarakhoz hasonlóan vizuális információkat használ, hogy kognitív térképét nagyobb területre terjessze ki" - fogalmaztak az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányukban a kutatók, akik szerint a repülőkutyák tájékozódási képessége vetekedhet a galambokéval.

Címlapról ajánljuk
Energiadrágulás és költségvetési csata: nagy a tét az uniós csúcson

Energiadrágulás és költségvetési csata: nagy a tét az uniós csúcson

Csütörtökön kezdődik az uniós állam- és kormányfők tanácskozása, amelynek központi témája a magas energiaárak lesznek, és ezzel összefüggésben az európai gazdaság versenyképessége is a tét. Brüsszelben van Magyar Péter miniszterelnök is, aki majd Volodimir Zelenszkijjel is találkozik pénteken.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×