Infostart.hu
eur:
363.49
usd:
324.25
bux:
143851.96
2026. október 15. csütörtök Teréz

A szén-dioxid harmadát nyelik el az erdők

A légkörben lévő szén-dioxid harmadát kötik meg a világ erdei újabb kutatások szerint. Szakemberek ennek kapcsán felhívták a figyelmet az erdőirtás drámai következményeire, amelyek az éghajlat felmelegedését okozzák.

A bolygó erdős területei - a sarkvidéktől a mérsékelt égövön át a trópusokig - évente 2,4 milliárd tonna szén-dioxidot nyelnek el, az erdőirtás ezzel szemben 2,9 milliárd tonna károsanyag-kibocsátással jár. A közel hárommilliárd tonna a fosszilis energiahordozók égetéséből keletkező kibocsátás 26 százalékát adja - olvasható a Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban.

Kutatók 1990 és 2007 közötti adatokat vettek alapul számításaikhoz, szakemberek egy nemzetközi csoportja két éven át elemezte az éghajlat felmelegedését az erdők és az erdőirtás fényében.

Tanulmányuk első alkalommal világít rá arra, hogy a trópusi erdőirtással járó szén-dioxid-kibocsátást ellensúlyozzák az úgynevezett primer erdők, vagyis az érintetlen ősi erdők, így a "karbonmérleg" szinte nullát mutat. Azt is kimutatták, hogy az erdőkivágásból származó szén-dioxid-kibocsátást terjeszkedésükkel és a káros anyagot elnyelve kompenzálják a szekunder erdők, azaz a természetes állapotokhoz közel álló erdők azokon a területeken, ahol felhagytak a földműveléssel.

Az erdők nemcsak fontos szénforrások, de nagy szorgalommal nyelik el az emberi tevékenység keltette szén-dioxidot. Világos, hogy egyre nagyobb szerepet kell kapniuk az éghajlat védelmét szolgáló stratégiában - világított rá Pep Canadell, az egyik kutató. "Jobban kell bánni" az erdőkkel, be kell mutatni, milyen haszonnal jár, ha csökken az erdőirtás mértéke - fogalmaztak a kutatók. Kiemelték a REDD néven ismert akciótervet, amely anyagi forrásokhoz juttatná a fejlődő országokat erdőterületeik megőrzéséért cserébe.

Címlapról ajánljuk
Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Rángatják az OTP-t, nagy mínuszból jött vissza

Rángatják az OTP-t, nagy mínuszból jött vissza

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek az esések. A magyar tőzsdén az OTP-ben van a legnagyobb izgalom, a csütörtök nap eleji újabb mínuszok után visszahúzták a bankrészvényt. A kamatemelési félelmek és a közel-keleti feszültség mellett ma újabb fontos amerikai makroadatokra figyelnek a befektetők. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×