Infostart.hu
eur:
363.46
usd:
324.34
bux:
143800.16
2026. október 15. csütörtök Teréz

Tízből négy főiskolás külföldön is tanulna

A jelenlegi elsőéves hallgatók 42 százaléka szeretne külföldön is tanulni, minden második gólya pedig az alapképzés után mesterszakot is végezne. A diploma megszerzését követően a hallgatók több mint fele valamilyen multinacionális cégnél, vagy más, magántulajdonú nagyvállalatnál szeretne elhelyezkedni, saját vállalkozást csak 18 százalékuk indítana - többek között ezekre az eredményekre világított rá a Budapesti Gazdasági Főiskola Diplomás Pályakövetési Rendszere keretében végzett kutatása, melyben közel ezer elsőéves hallgató vett részt.

Diplomás Pályakövetési Rendszere keretében 936 elsőéves hallgató bevonásával folytatott széleskörű kutatást a Budapesti Gazdasági Főiskola, hogy feltérképezze a hallgatók motivációit a felvételi jelentkezés során, illetve megismerje továbbtanulási, munkavállalási terveiket, célkitűzéseiket. A kérdőívek emellett lehetőséget adtak a főiskola számos szempont szerinti értékelésére is.

A megkérdezett hallgatók 42 százaléka nyilatkozta, hogy külföldön is bővítené ismereteit, csak mintegy negyedük zárta ki ezt a lehetőséget. A külföldi képzések mellett voksolók leginkább a részképzéseket, illetve a szakmai gyakorlatot részesítették előnyben, a más országokban elérhető mesterképzések csak az érintett hallgatók alig tizede számára vonzóak.

A felmérés szerint a 21-22 éves korosztály a leginkább mobil, közülük is elsősorban a nem hagyományos (hat-, illetve nyolcosztályos) gimnáziumban végzettek vágynak külföldre.

Az elsősök 53 százaléka az alapszak elvégzését követően mesterszakon is szeretné bővíteni ismereteit, többségük a BGF-en. A tavalyi felmérés adataihoz képest azonban másfélszeresére nőtt azok száma, akik biztosan nem kívánnak élni ezzel a lehetőséggel.

Általánosságban elmondható, hogy inkább a közvetlenül érettségi után felvételt nyert hallgatók szeretnének mesterképzésre jelentkezni, míg az érettségi időpontjától távolabb lévő hallgatók kevésbé motiváltak a továbbtanulásban.

Négyből három hallgató jól érzi magát a BGF-en

A felmérésben részt vett hallgatók közel kétharmada a tavalyi felvételi eljárásban az első helyen jelölte meg jelentkezési lapján a Budapesti Gazdasági Főiskolát. A gólyák 62 százaléka gyakorlat-orientált oktatást vár el az intézménytől, míg tízből hárman könnyű elhelyezkedést, munkaerő-piaci sikereket és karriert remélnek a BGF-es diploma birtokában.

Az elsőéves hallgatók 74 százaléka nyilatkozta, hogy jól érzi magát a főiskolán, közülük minden harmadik kifejezetten szeret az intézményben tanulni. A megkérdezetteknek csupán öt százaléka számolt be negatív élményekről.

Minden harmadik megkérdezett hallgató multinacionális cégnél szeretne elhelyezkedni a diploma megszerzését követően, míg 27 százalékuk más magántulajdonú nagyvállalatnál képzeli el a jövőjét.

A kommunikáció és médiatudomány, valamint emberi erőforrás szakon a legmagasabb ez az arány: e képzések hallgatóinak mintegy háromnegyede helyezkedne el nagyvállalatnál. Saját vállalkozást csak a hallgatók 18 százaléka indítana, turizmus-vendéglátás szakon azonban több mint egyharmaduk.

A Budapesti Gazdasági Főiskola a Diplomás Pályakövetési Rendszer kialakítását és az ahhoz kapcsolódó kutatások elvégzését a "TETT - A Te jövőd a Te kezedbe Téve!" elnevezésű TÁMOP projektje keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósítja meg.

Címlapról ajánljuk
Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Nagyon meglepte az elemzőket az amerikai termelői infláció

Nagyon meglepte az elemzőket az amerikai termelői infláció

Az amerikai termelői infláció szeptemberben a vártnál jóval nagyobb mértékben, 5,6 százalékról 6,3 százalékra gyorsult, és a maginfláció is 5 százalékra emelkedett. A kiskereskedelmi forgalom éves alapon 6,3 százalékkal nőtt, de a bővülés nagy részét az áremelkedés elvitte. A Philadelphia Fed konjunktúraindexe közben 52,9-ről 33 pontra esett vissza. A friss adatok alapján nem zárható ki, hogy a Fed már októberben kamatot emel, hiszen az árnyomás jelentős, a gazdaság pedig egyelőre jól bírja a magasabb kamatokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×