Infostart.hu
eur:
363.61
usd:
324.37
bux:
144090.87
2026. október 15. csütörtök Teréz

Újabb hasonlóság a neandervölgyi és a modern ember között

A neandervölgyiről alkotott kép az elmúlt évtizedekben jócskán megváltozott, kultúrája, intelligenciája mégsem tért el annyira a modern emberétől, mint azt korában hitték. Ez a helyzet a táplálkozásával is, mint azt német kutatók kiderítették.

Korábban úgy vélekedett a tudomány, hogy a modern ember táplálékválasztása rugalmasabb volt, mint közvetlen szomszédjáé, a neandervölgyié. Míg a Homo sapiens a vadászat mellett bölcsen más táplálékforrásokat is kiaknázott, úgy hírlett, a "primitív" neandervölgyi szinte kizárólag állati eredetű táplálékot fogyasztott.

A németországi Senckenberg Kutatóintézet szakemberei azonban arra az eredményre jutottak, hogy a neandervölgyi étrendje jóval változatosabb volt, mint eddig hitték, és bőségesen tartalmazott növényi táplálékot is - írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása.

Táplálékválasztásuk, ahogy a Homo sapiensé is, regionálisan különbözött - a Földközi-tenger vidékén mást fogyasztottak, mint az északi vidékeken. Azt ették tehát, amit élőhelyük nyújtott.

Erre utaló jelek már régóta akadtak. Az izraeli Amud és Kebara neandervölgyi-lelőhelyeken például pisztácia, makk és zöldségnövények megkövült maradványai kerültek elő. A franciaországi La Quinában fellelt kőszerszámok pedig növények feldolgozására engedtek következtetni. A nemrégiben az észak-iraki Shanidar 3 nevű lelet fogkövében kimutatott növényi mikrofosszíliák, valamint a fogzománc árulkodó kopásnyomai is a neandervölgyi rugalmas táplálkozására utalnak.

A német kutatók a Senckenberg Kutatóintézet által kifejlesztett Occlusal Fingerprint Analysis (rágófelületi "ujjlenyomat-elemzés") módszerrel jutottak további információk birtokába. Összesen 73 felső állkapcsi őrlőfog rágófelületét elemezték ki a legapróbb részletekig. Eredményeiket a PLoS ONE című folyóiratban tették közzé.

A különböző régiókból származó neandervölgyi- és Homo sapiens-leleteken kívül főként húsevő, illetve vegyes étrendű természeti népek - például inuitok, tűzföldiek, ausztrál bennszülöttek - őrlőit is bevonták a vizsgálatba. A lelőhely és a lelet kora szerint a rágófelület kopása jelentős eltérést mutatott. Az ökológiailag hasonló területekről származó minták pedig hasonlítottak.

Hogy miért terjedt el a neandervölgyiről a húsevő sztereotípia, valószínűleg a kövületek félreértelmezéséből ered. Csontok ugyanis inkább fosszilizálódnak, mint a növények, tehát leginkább a kőkori vadászzsákmányok megkövült maradványai kerültek elemzésre. Ezen kívül a korábbi vizsgálatok elsősorban hűvösebb éghajlatról és/vagy északi területekről származó mintákon alapultak, ahol a táplálékkínálat leginkább húsból állt.

Címlapról ajánljuk
Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Hiába közölte Washington, hogy a félidős választásokig nem terveznek csapást mérni Iránra, Teherán taktikát váltott és egyre több hajót támad meg a Hormuzi-szorosban. Legutóbb egy újabb konténerhajót süllyesztettek el. Az olajszállítás ismét drámaian visszaesett. Nevük elhallgatását kérő hivatalnokok nyilatkoztak a fordulatról.

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Mára teljesen összeomlott a Trump elnök által kihirdetett energetikai tűzszünet, Oroszország és Ukrajna is folytatja a támadásokat. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×