Infostart.hu
eur:
363.64
usd:
324.43
bux:
144435.26
2026. október 15. csütörtök Teréz

Egy módszer, amivel csökkenthető az izomvesztés

A korral és inaktivitással járó izomvesztéstől is védhet egy gyakran alkalmazott vérnyomáscsökkentő szer - közölték szerdán amerikai kutatók. Az ígéretes eredményre egérkísérletekben jutottak.

A sikeren felbuzdulva már a humán klinikai próbákat szervezik a bostoni Johns Hopkins Egyetem kutatói, akiknek tanulmánya a Science Translational Medicine című szakfolyóiratban jelent meg.

A kísérletben szereplő negyven egér 21 hónapos volt, ami igen idős kornak felel meg a kis méretű rágcsálónál. Az állatokat a losartan elnevezésű hatóanyaggal kezelték, és úgy találták három hét elteltével, hogy nem csökkent a tétlenségre kényszerített egerek lábizmainak tömege. Ugyanezen időtartam alatt 20 százalékkal csökkent az izomtömeg azoknál az állatoknál, amelyek nem kapták a hatóanyagot.

A kutatók azt is kipróbálták, hogy miként épülnek fel egy izomsérülésből a szerrel kezelt, illetve nem kezelt rágcsálók. Toxinnal bénították le az egerek egyes izomcsoportjait, majd 19 nap elteltével összehasonlították a két állatcsoportban elért eredményt. Kiderült, hogy a gyógyszeres (losartan)terápiában részesült állatoknál csak 15-20 százalék volt a keletkezett hegszövet aránya, míg a kezelést nem kapott egereknél 30-40 százalék.

A kutatók úgy vélik, hogy amennyiben embereknél is megismételhető lenne az eredmény, a szert használhatnák arra is, hogy az inaktívan élő, illetve idősödő emberek izomtömege kevésbé csökkenjen. Ötven éves kor fölött az emberek évente átlagosan izomtömegük egy-két százalékát veszítik el.

Címlapról ajánljuk
Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Hiába közölte Washington, hogy a félidős választásokig nem terveznek csapást mérni Iránra, Teherán taktikát váltott és egyre több hajót támad meg a Hormuzi-szorosban. Legutóbb egy újabb konténerhajót süllyesztettek el. Az olajszállítás ismét drámaian visszaesett. Nevük elhallgatását kérő hivatalnokok nyilatkoztak a fordulatról.

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×