Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
324.22
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

Videokonferencián kezelik Debrecenből a stroke-betegeket

Állandó videokapcsolatot épít ki egymás között a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának és a Nagyváradi Egyetemnek a Neurológiai Klinikája. Ezzel a romániai térségben a stroke-betegek sürgősségi ellátásán javítanának.

Csiba László, a debreceni klinika igazgatója a közös projekt csütörtöki debreceni sajtótájékoztatóján elmondta: a mintegy 50 millió forintos, uniós pályázati pénzből megvalósuló rendszer lényege a DEOEC szakembereinek bevonása a romániai betegek kezelésébe.

Az E-Health-nek nevezett, februárra kiépülő rendszerrel átküldött CT-kép és speciális kameraképek segítségével a debreceni neurológusok véleményezhetik és szakmai tanácsaikkal kiegészíthetik a határ túloldalán folyó kezelést.

A professzor felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon és Romániában is a stroke a harmadik leggyakoribb halálozási ok, hazánkban pedig a bénulásos esetek első számú felelőse. Az ilyen esetekben szükséges vérrögoldó kezelés - a központi idegrendszer speciális tulajdonságai miatt - jelenleg a szélütést követő három órán belül alkalmazható eredményesen - mutatta be, leszögezve, hogy ez gyors és pontos szervezést, magas szintű ellátást és CT-vizsgálatot igényel.

Mint mondta, a bénulás vagy akár a halál megelőzésében kulcsfontosságú a gyorsaság, minden perc számít az agy vérellátásának helyreállításában, így a szakszerű beavatkozás jelentősen javíthatja a stroke-betegek esélyeit.

Csiba László megemlítette, hogy a debreceni vérrögoldó-kezeléses eljárás magas színvonalú, a hazai ellátásoknak az idén mintegy 15 százalékát náluk látják el.

Carmen Pantis és Anamaria Jurcau a román fél képviseletében elmondta, hogy az együttműködéssel mintegy 600 ezer ember ellátása javulhat. A nagyváradi kórházba évente körülbelül 60 ezren kerülnek be stroke-kal, adataik szerint pedig a - Romániában kevéssé megoldott - vérrögoldó kezeléssel naponta legalább egy beteg állapotán lehetne javítani.

A projekt részét képezi az állandó összeköttetésen túl egy közös honlap létrehozása, amelyen a szakmát és a betegeket románul és magyarul naprakész információkkal látják el a megelőzés jegyében, valamint intézmények közötti rendszeres konzultációkat és tapasztalatcserét fognak tartani.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken csütörtök reggel az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek voltak az esések. A magyar tőzsde felülteljesítő volt a csütörtöki kereskedésben, a vegyes nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel zárta a napot a Budapesti Értéktőzsde, és mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedett. Az amerikai tőzsdék átmeneti lejtmenet után, ami elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat érintette, végül összességében pluszban zártak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×