Infostart.hu
eur:
363.79
usd:
324.41
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Minél hosszabb a harisnya, annál jobb

A szélütés vagy műtét után alsó végtagjait mozgatni képtelen beteg esélye visszérgyulladásra úgy csökkenthető a legjobban, ha a combhajlatig érő harisnyát visel - állapították meg skót kutatók, akik vizsgálatuk eredményéről az Annals of Internal Medicine című folyóiratban számoltak be.

A gond sokórás utazások résztvevőit és az ülőmunkát végzőket ugyanúgy érinti, mint a betegeket.

Az Edinburgh-i Egyetemen Martin Dennis vezetésével évek óta foglalkoznak azzal, hogyan lehet megvédeni a visszérgyulladás veszélyétől azt a sokmillió embert, akiknél ennek a veszélye kifejezetten nagy. Már maga a gyulladás is kellemetlen, de a szövődmények esélye valódi életveszély: a visszérben kialakuló véralvadék egy része leválhat, és embóliát okozva halálhoz vezet.

A skót orvosok vizsgálati terve három tanulmányt foglal magában. Az angol nevéből képzett betűszóval elnevezett CLOTS 1 vizsgálatban azzal foglalkoztak, milyen mértékben védi meg a visszérgyulladástól a combhajlatig érő harisnya az agyi katasztrófa után megbénult betegeket.

A vizsgálatban 2518 beteg vett részt, akik heveny szélütés miatt három ország 64 kórházában kerültek felvételre. Véletlenszerű kiválasztás alapján a vizsgált személyek fele hosszú harisnyát is kapott, a többiek pedig csak a szokásos ápolásban részesültek.

A visszérgyulladás gyakorisága nem volt kisebb a harisnyával is kezelt csoportban, mint a valamennyi betegre vonatkozó gyógykezelés esetén. Sokszor a hosszú harisnya még az érzékeny bőrű betegeknél kisebesedést is okozott.

A CLOTS 2 tanulmány, melynek eredményeit a kutatócsoport most közölte, a combhajlatig érő harisnya és a hasonlóan rugalmas, de csak térdig érő zokni hatását hasonlította össze. Ebbe a vizsgálatba háromezernél is több beteget vontak be, akik legalább egy hónapig viselték a számukra kisorsolt rövidebb vagy hosszabb harisnyát.

Itt a hosszú harisnya a térdzoknihoz képest 31 százalékkal csökkentette a visszérgyulladás kockázatát. A kutatók ennek alapján hangsúlyozzák, hogy a betegeknek mégis a hosszú harisnya viselése ajánlott agyi katasztrófa után.

A CLOTS 3 az alsó végtagot ritmusosan összenyomó, masszírozó harisnya hatásával foglalkozik, eredménye három év múlva várható.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×