Évtizedekkel ezelőtt a heveny szívinfarktus kezelése a szükséges gyógyszerek adásán kívül azt jelentette, hogy hetekig kellett az ágyban feküdni, szinte mozdulatlanul, hogy a beteg szívet kíméljék. Ma az infarktus miatt szakintézetbe kerülő betegnél azonnal szívkatéterezés történik.

Ha elzáródás, vagy jelentős koszorúér-szűkület van, az eret a katéter végén lévő ballon fölfújásával kitágítják, és szükség esetén fémhálóból készült hengerrel belülről kitámasztják a szűkült érszakaszt, hogy továbbra is nyitva maradjon.

A beteg ebből manapság csak egyetlen tűszúrást érez a csuklóján és csupán annyi röntgensugárnak van kitéve, amennyi saját vizsgálatához szükséges. Azok viszont, akik naponta jónéhány ilyen beavatkozást végeznek, összeadódó sugárterhelésnek vannak kitéve és jelentős súlyt cipelnek órákon át.

A vizsgálatban részt vevő személyzet nehéz ólommellényt köteles viselni a sugárzás veszélye ellen, miközben bonyolult munkát végez a laboratóriumban. Sokan panaszkodnak ízületi fájdalomra, szorulnak ortopéd kezelésre és voltak olyanok is, akiket súlyos gerinckárosodás miatt le kellett százalékolni.

Az új, a műtőasztal szélére erősített robotkart a doktor a sugárzás ellen védő, ólomfalú szobából irányítja. Az eszközöket a képernyő érintésével a szakorvos mozgatja és a szívkatéter bevezetése, majd kihúzása biztonságosabbnak bizonyult a robot segítségével, mint emberi kéz közvetlen irányításával.

A koszorúér-tágítás folyamatában a műtőszemélyzet sugárterhelése 97 százalékkal csökkent a távirányítás eredményeként. Az első tapasztalatok szerint az új módszernek további, nem várt előnye az is, hogy a vizsgálathoz kevesebb röntgenkontrasztanyag befecskendezésére volt szükség.