Infostart.hu
eur:
364.03
usd:
324.5
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Az idei év lehet a legmelegebb

2010 lehet az eddig mért legmelegebb év a Földön. Nyolc hónap elteltével fej-fej mellett áll az 1998-as évvel, amely az első nyolc hónapban tartja a melegrekordot. Az eddigi legmelegebb év 2005 volt.

A Föld átlagos középhőmérséklete a januártól-augusztusig terjedő időszakban 14,7 Celsius-fok volt, ami majdnem eléri az 1998 ugyanezen időszakában mért hőmérsékletet - jelentette be az illetékes amerikai hivatal csütörtökön.

A nyarat tekintve 2010 16,2 fokos átlaghőmérséklettel csak a második 1998 után, augusztust tekintve azonban még a tavalyi év is leelőzte.

Egy másik amerikai időjárási hivatal, a Nemzeti Hó és Jég Adatközpont azt jelentette, hogy idén a harmadik legkisebb a tengeri jég kiterjedése, mióta a műholdak 1979-ben elkezdték mérni a területét. A Jeges-tengert augusztusban 6 millió négyzetkilométer jég fedte, ez 22 százalékkal kevesebb az 1979 és 2000 között mért átlagos kiterjedésnél.

A jeges-tengeri jégtakaró csökkenése csak az egyik a globális felmelegedés által elindított változások sorában. Egy másik következménye az évtizedek óta emelkedő átlaghőmérsékletnek a grönlandi és az antarktiszi szárazföldi jégtakaró olvadása, amely a tengerszint emelkedéséhez, a gleccserek eltűnéséhez és az időjárás megváltozásához vezethet.

Az új klímajelentés azt is megemlíti, hogy az augusztus melegebb volt a szokottnál Kelet-Európában, Kelet-Kanadában és Kelet-Ázsia egyes részein, de hűvösebb volt az átlagosnál Közép-Oroszországban és Dél-Amerika déli területein. 1963 óta az idei volt a legmelegebb nyár Kínában, és a leghidegebb Nagy-Britanniában.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×