Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
324.09
bux:
0
2026. október 16. péntek Gál

Ennyivel becsülték alá a régészek a szerszámkészítő emberféléket

A feltételezettnél majd egymillió évvel korábban tanulták meg a szerszámkészítést az emberfélék - derült ki 3,4 millió éves emlőscsontok vizsgálatakor. ezeken világosan láthatók a kőeszközök nyomai. A fosszíliákat egy nemzetközi kutatócsoport vizsgálta, amely a Nature legújabb számában publikálta tanulmányát. Az eddig ismert legkorábbi, húsfeldolgozásra alkalmazott eszköz mindössze 2,5 millió éves volt.

A két emlőscsontra Etiópiában, Afar-földön bukkantak. A csontokból hiányzó "forgácsok" egyértelműen valamilyen éles szerszámtól származnak, amelyet a hús lefejtésére használtak. A 3,4 millió évvel ezelőtt élt hominidák egy másik, kalapácsszerű eszközzel is rendelkeztek, amellyel széttörték a csontot, hogy hozzájussanak az értékes csontvelőhöz.

Az egyik csont egy tehén méretű emlőstől származik, a másik egy kecskenagyságú állattól, a fosszíliákat mindössze 200 méterre attól a lelőhelytől találták, ahol ugyanez a kutatócsoport 2000-ben feltárta távoli emberi ősünk, "Selam" legteljesebb csontvázát. A 3,3, millió éves "Selam", miként a híres "Lucy" az emberfélék családjába tartozó, mára kihalt Australopithecus afarensis képviselője volt.

"A mostani felfedezések fényében nagyon valószínű, hogy +Selam+ kőeszközöket hordott magával, és segített családja tagjainak az állattetemek feldolgozásában" - magyarázta Zeresenay Alemseged, a kaliforniai tudományos akadémia paleontológusa, a tanulmány vezető szerzője.

Eszközökkel felfegyverkezve gyorsan le tudták fejteni a hús a csontokról és feltörni azokat, így az állattetemek a korábbinál jóval értékesebb élelemforrássá váltak.

"Távoli őseink ily módon húsevővé és szerszámkészítővé váltak" - emelte ki Shannon McPherron, a tanulmány társszerzője, a Max Planck intézet paleontológusa.

A két fosszília - egy borda, valamint egy combcsont - korát a vulkanikus eredetű üledékréteg vizsgálata alapján állapították meg, amelyben az őskori maradványok fennmaradtak.

Fotoelektron-spektroszkópia és röntgenfluoreszcens spektrometria segítéségével megállapították, hogy az eszközöktől származó nyomok azelőtt képződtek, mielőtt a csontok fosszílizálódtak. A nyomok egyértelműen éles vágószerszámtól származtak, s nem állatok fogaitól.

Azt nem lehet még tudni, hogy a kőeszközöket a két lábon közlekedő emberfélék készítették-e, vagy felhasználtak egy útjukba kerülő éles kődarabot.

A környéken egyébként nincsenek megfelelő kőlelőhelyek, így valószínűleg valahonnan máshonnan hozták magukkal.

A kutatók szerint az éles kövek használata az állattetemek feldolgozása során megtaníthatta távoli őseinket a csapatmunkára, s így megvédhették zsákmányukat az ugyanerre az "ebédre" pályázó veszélyes ragadozóktól.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

A magyarországi villamosenergia-rendszer kihívásairól és kilátásairól készített elemzést a GKI Gazdaságkutató Zrt., amelyből kiderül: a legnagyobb kockázatot Paks I üzemideje és Paks II befejezésének folyamatos csúszása jelenti, miközben a megújulóknál a napenergia túlsúlya önmagában növeli a termelés ingadozását. Az InfoRádió Molnár László vezető kutatót kérdezte.

Közös energiaár-letörési tervet készít az EU – éjszaka a csúcson

A jelenlegi geopolitikai kontextus globális ellátási láncokra, az energiabiztonságra, valamint az energia- és üzemanyagárakra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt, különös tekintettel a háztartásokra és az iparra, az Európai Tanács Brüsszelben tanácskozó tagjai a magas energiaárak kezelésének kritikus fontosságát hangsúlyozták.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Betontehenekben készül az energia, amit eddig veszni hagytunk

Betontehenekben készül az energia, amit eddig veszni hagytunk

A biogázról jóval kevesebb szó esik, mint a nap- vagy szélenergiáról, pedig egyszerre kínálhat megoldást hulladékkezelési, emissziócsökkentési és energiarendszeri problémákra. A technológia nem új, sőt műszakilag kiforrott, legnagyobb előnye, hogy nem időjárásfüggő, hanem szabályozhatóan termelhető. Magyarországon az alapanyag-potenciál, a gázinfrastruktúra és a villamosenergia-hálózati kapcsolódás lehetőségei is adottak, a jelenlegi biogáztermelés pedig a szakértők szerint akár megháromszorozható lenne. Az igazi kérdés azonban nem a technológia, hanem a kiszámítható piaci és támogatási környezet: a Jedlik Ányos Program fontos lendületet adhat a szektornak, de önmagában nem biztosítja a hosszú távú működést. Az EnergyTalks podcast legújabb adásában Gaál Lászlóval, a Magyar Megújuló Energia Szövetség főtitkárával és Ragoncza Ádám biogáz-szakértővel beszélgettünk a témában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×