Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
322.56
bux:
144435.31
2026. október 16. péntek Gál

Genetikai oka lehet a koraszülésnek

A gének állhatnak a csecsemők idő előtti születésének hátterében. Brit kutatók megállapították, hogy azok a nők, akiknek testvérei koraszülöttek voltak, 50-60 százalékkal nagyobb eséllyel adnak életet az ideálisnál korábban első gyermeküknek.

Átlagosan hatvan százalék az esély arra, hogy azok a nők, akik maguk is koraszülöttek voltak, idő előtt hozzák világra első gyermeküket. A későbbi terhességeknél ez az arány 50 százalék körül alakul - derül ki egy brit kutatók által készített jelentésből, amelyhez 22 343 skót anya és lány adatait vizsgálták meg.

A szakemberek szerint az eredmények arra utalnak, hogy a koraszülés hátterében genetikai okok állnak, így a következő lépés annak megállapítása, hogy pontosan mely gének felelősek a jelenségért.

Az Aberdeeni Egyetem munkatársai szerint kutatásuk segíthet eldönteni, mely várandós nőknél várható koraszülés, ami akár a csecsemő halálához, illetve súlyos betegségek - így például agyi bénulás (újszülöttkori agysérülés) megjelenéséhez is vezethet.

A szakértők szerint eredményeik azért is lehetnek igazán hasznosak a további vizsgálatok szempontjából, mert az aberdeeni koraszülött-adatbankból származó információkat használták hozzá. A skót város népessége viszonylag állandó, a környékbeli nők pedig ugyanabban a kórházban adnak életet gyermekeiknek.

Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×