Infostart.hu
eur:
362.68
usd:
323.1
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Szűrőteszttel a fájdalmas csontbetegség ellen

Három gént azonosítottak skót kutatók, melyek egy fájdalmas csontbetegség eseteinek hetven százalékáért felelősek. Az eredmény lehetővé teszi, hogy a csontszerkezet deformálódását okozó Paget-kór megállapítására szűrőtesztet dolgozzanak ki.

Az Edinburgh-i Egyetem kutatói által vezetett nemzetközi csoport 1250 Paget-kórban szenvedő ember DNS-ét elemezte, hogy a fájdalmas állapot kialakulásának hátterében lévő géneket megtalálják. Három olyan génre bukkantak, melyek együttesen az esetek 70 százalékára magyarázatot adnak - adta hírül a BBC a a Nature Genetics című szaklapban megjelent tanulmányt idézve.

A megállapítások rávilágítanak a betegség családi halmozódására is, valamint lehetőséget jelentenek olyan génteszt kidolgozására, mely alkalmas lehet a korai diagnózisra, amikor még megelőzhető a csontok visszafordíthatatlan károsodása. A korábbi elemzések során már találtak egy gént, mely összefüggésbe hozható a Paget-kórral és az esetek 10 százalékában volt jelen.

Az egészséges embereknél az elöregedett csontsejtek leépülnek és helyüket új sejtek veszik át, ám ez a folyamat "túlműködik" a Paget-kórnál, ami csontfájdalmat, nagyobb törési veszélyt és arthritist okoz.

Címlapról ajánljuk

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×