Infostart.hu
eur:
363.1
usd:
325.7
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

A Közel-Keletről származik az ember legjobb barátja

A mai kutyák ősei vélhetően a Közel-Keletről, nem pedig Kelet-Ázsiából származnak, amint azt korábbi kutatások alapján feltételezték - állapították meg genetikai vizsgálatok alapján amerikai kutatók. A brit Nature tudományos magazinban csütörtökön megjelent tanulmány szerint a Közel-Keleten háziasították a kutyákat az emberi civilizáció fellendülésekor.

Robert Wayne, a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem (UCLA) evolúciós biológusa, a kutatás vezetője úgy véli, hogy a "termékeny félholdnak" is nevezett területen - amely a mai Irak, Szíria, Libanon és Jordánia területének nagy részét foglalja magában - a civilizáció kifejlődésével egyidejűleg jelentek meg a mai kutyák elődei. Ugyanezen a területen háziasították a macskát, és innen ered sok más háziállat is.

A tanulmányban összehasonlították 85 kutyafajta kilencszáznál több egyede, valamint mintegy kétszáz, vadon élő szürkefarkas genetikai állományát. A minták a világ minden részéből származtak, beleértve Észak-Amerikát, Európát, Kelet-Ázsiát és a Közel-Keletet.

Az eddigi legnagyobb ilyen jellegű elemzésben molekuláris genetikai technikával kerestek 48 ezernél több jelzőrészt (markert) az állatok teljes DNS-állományában. A kutatók megállapítása szerint a kutyák túlnyomó többségének több egyedi genetikai markere volt közös a közel-keleti farkasokéval, mint a másutt élő farkasokéval. Némi rokoni kapcsolat az európai farkasok génállománya alapján is kimutatható volt.

Egyetlen említésre méltó kivétel, hogy genetikai kapcsolatot találtak kisszámú kelet-ázsiai kutyafajta és a Kínában élő farkasok között, ami azt jelzi, hogy némi keveredés lehetett közöttük.

A kutatás ellentmond egy korábbi genetikai tanulmánynak, amely szerint valamennyi kutya kelet-ázsiai eredetű. Az előző tanulmány azonban csak a mitokondriális DNS-re alapult, amely a teljes genetikai állománynak csupán az a kis szakasza, amely a sejt energiaellátásáért felelős mitokondrium nevű szervecskében található, nem pedig az osztódó sejtmagban.

Az első archeológiai feljegyzések a kutyákról 31 ezer évvel ezelőttiek, egy dán doghoz hasonló állatra vonatkoznak, és Belgiumból származnak. Az első közel-keleti kutyák 12-13 ezer évvel ezelőtt jelentek meg.

Mint Wayne elmondta, a mai kutyák 80 százaléka modern fajta, amely a Viktória korabeli tenyésztési "láz" óta alakult ki.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×