Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Éhínség idején nem vetették meg eleink az emberhúst

Tömeges kannibalizmusra utaló bizonyítékokat találtak egy hétezer éves temetkezési helyen kutatók Délnyugat-Németországban - adta hírül az Antiquity című szakfolyóirat nyomán a BBC. A tanulmány szerzői úgy vélik, leleteik ritka bizonyítékai annak, hogy a korai neolitikus korszak Európájában létezett a kannibalizmus.

Mintegy ötszáz ember maradványa került elő Herxheim közelében, akik vélhetően kannibalizmus áldozatává váltak. A "szándékosan megcsonkított" maradványok között gyerekek, sőt még meg sem született magzatok is voltak - közölték a kutatók. A helyszínt először 1996-ban tárták fel, majd 2005 és 2008 között újabb ásatások folytak.

A kutatást vezető Bruno Boulestin, a franciaországi Bordeaux-i Egyetem munkatársa elmondta: bizonyítékot találtak arra, hogy az emberi csontokat szándékosan vágták és törték el, ami kannibalizmust jelez. "Az állati csontokon olyan mintázatot találunk, amely azt jelzi, hogy nyárson sütötték meg őket. Ezekhez hasonló mintázatot láttunk itt az emberi csontokon is" - mondta Boulestin.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nehéz bebizonyítani a csontok szándékos feldolgozásának tényét. A kutatók egy része elutasította a kannibalizmus elméletét azzal, hogy a hús eltávolítása inkább temetési szertartás része lehetett. Boulestin szerint azonban az emberi maradványokat "szándékosan csonkították meg", és a bizonyítékok arra mutatnak, hogy közülük sokat meg is rágtak.

A korai neolitikumban terjedt el a földművelés Európában, és a kutatócsoport szerint kannibalizmus vélhetően kivételes lehetett, valószínűleg éhínség idején.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×