Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Újfajta génterápia agybetegség kezelésére

Génterápia és csontvelő átültetés ötvözésével francia szakemberek sikeresen kezeltek két olyan súlyos idegsorvadásban szenvedő fiút, akik az 1992-ben George Miller által készített Lorenzo olaja című, amerikai-olasz film főszereplőjéhez hasonló agybetegségben szenvedtek.

A szakemberek először HIV-vírust tettek életképtelenné, hogy megakadályozzák a kórokozó következtében fellépő AIDS-betegség kialakulását, majd a már megbénított vírus segítségével juttattak be új, egészséges gént a szervezetbe.

Ez volt az első eset, hogy ezt a hosszasan kidolgozott módszert embereknél alkalmazták, illetve szintén ez volt az első alkalom, hogy sikeres génterápiát hajtottak végre a súlyos agybetegségben szenvedőkön - mondta a tudományos kutatás vezetője, Patrick Aubourg, a párizsi Descartes Egyetem munkatársa.

Habár ez csupán egy apró lépés volt, mégis "rendkívül fontos következtetések" vonhatóak le belőle, a többi vér-, és immunrendellenességre vonatkozóan, amelyekről eddig úgy tartották, hogy nem kezelhetőek génterápiával - mondta Kenneth Cornetta, az Amerikai Gén-és Sejtterápia Társaság elnöke. "Ez a tanulmány megmutatja a gén és a sejtterápia ötvözésében rejlő lehetőségeket" - tette hozzá a szakember, akinek saját, az Indianai Egyetemen működő laboratóriumában, már hosszú ideje végeznek kísérleteket azzal kapcsolatban, miként lehet biztonságosan új, egészséges géneket szállítani a lentivírusok nemzetségébe tartozó HIV-vírusok segítségével.

A tanulmány a Science című tudományos szaklap pénteki számában jelent meg.

George Miller filmje a virginiai Lorenzo Odone sorsát örökítette meg. A múlt év májusában egy nappal 30. születésnapja után meghalt fiatalembert egy ritka betegség, az adrenoleukodisztrófia (ALD) hatéves korában támadta meg és az orvosok legfeljebb két évet adtak neki.

A betegség okozója, hogy a sejtekban annyi zsírsav halmozódik fel, hogy azok súlyosan károsítják az agy idegsejtjeit. Lorenzo apja, Augusto Odone megfelelő gyógymód hiányában egy különleges oliva- és repceolajkeveréket kísérletezett ki, amely enyhíteni képes a betegség tüneteit és megelőzni a vele járó rohamokat. "Lorenzo olaja" nagy vitákat váltott ki tudományos körökben, de 2005-ben egy tanulmány, 84 ALD-beteg gyereken végzett kutatások alapján megállapította hatékonyságát.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×