Infostart.hu
eur:
363.64
usd:
314.83
bux:
148286.71
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Két év, és elkészülhet a mellrák ellenszere

Brit kutatók azt állítják: két éven belül kifejleszthetik a mellrák gyógyszerét.

A kutatók felfedezték, hogy a daganatos sejtek növekedésére hatással vannak bizonyos molekulák, az úgynevezett mikro-RNS-ek, amelyeknek fontos szerepük van a sejt örökítőanyagában tárolt információk értelmezésében, azaz a génműködés szabályozásában.

A mikro-RNS-ek rendszere a tudományos élet egyik fontos kutatási területévé vált az elmúlt években.

Amerikai kutatóknak már korábban sikerült állatokban májdaganatot gyógyítani úgy, hogy az úgynevezett mikro-RNS-eket pótolták a daganatos sejtekben, ahol ezen molekulák mennyiség jelentősen lecsökken. A Johns Hopkins Egyetem kutatása során a kezelt állatok 80 százalékánál vagy teljesen eltűnt a daganat, vagy csak kisméretű tumor maradt.

Most a londoni Imperial College rákkutatói állapították meg, hogy az apró molekulák segítségével gyógyíthatóvá válhat az emberi melldaganat.

Gyógyszereket eddig nem tudtak előállítani, ígéretük szerint azonban ez két éven belül lehetséges lesz, mivel már ismerik azt a mechanizmust, amellyel visszafejleszthetik az emlődaganatot.

Címlapról ajánljuk
Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

A miniszterelnök napirend előtt felszólalásával kezdődött meg az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése. Baka András az egyedüli hivatalos államfőjelölt, akit kedden meg is választhatnak, hétfői adat szerint rekordtöbbletet hozott a költségvetés júliusban, távozhat a legfőbb ügyész, újra itt a hőségkupola, elindulhat hétfő este még egy turbina a paksi atomerőműben – volt miről beszélnie Magyar Péternek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: Magyar Péter kormányzati fordulatot ígért, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. Napirend előtti felszólalásában a kormány a tisztítótűz hadművelet folytatását ígérte az energetikai hivatalokban, valamint arról beszélt, hogy újjá kell építeni a közigazgatást, hogy felkészült legyen a veszélyhelyzetekre. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×