Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Már a tényleges tünetek előtt korai jelek utalhatnak a Parkinson- és az Alzheimer-kórra

Német orvosok szerint már korai jelek utalhatnak a Parkinson- vagy az Alzheimer-kórra, még mielőtt a tényleges tünetek jelentkeznek.

Mindenekelőtt ezt a fő megállapítást tartalmazza a tübingeni egyetemi klinika orvosainak legfrissebb tanulmánya, amelyből a Die Welt című napilap hozott nyilvánosságra részleteket. Az orvosok arra a következtetésre jutottak, hogy még mielőtt mindkét betegség esetében jelentkeznének az első észlelhető tünetek, az idegsejtek 50-60 százaléka "észrevétlenül és fokozatosan" elhal.

"Azaz amikor a páciensek felkeresnek bennünket, az agyban már sok-sok minden tönkrement" - fogalmazott a német újságnak Daniela Berg ideggyógyász, aki tagja a tübingeni kutató csoportnak. És úgy vélte, hogy korábban kezdődő hatékony gyógyszerkezelés esetén a folyamat legalább lassítható lenne.

Mind a Parkinson-, mind az Alzheimer-kór esetében lassan eluralkodó degeneratív idegrendszeri betegségről van szó, az előbbi végtagremegéssel, izommerevséggel, depresszióval és a gondolkodás lelassulásával, míg az utóbbi mindenekelőtt idős kori szellemi hanyatlással jár. A tübingeni orvoscsoport épp ezért annak igyekezett utánajárni, hogy melyek azok a jelek, amelyek már 10-20 évvel korábban utalhatnak a később jelentkező kórra.

A kutatók szerint jelzés lehet a páciensek szaglóérzékének megváltozása. A különböző vizsgálatok alapján az orvosok arra következtettek, hogy az idegsejtek károsodása mindenekelőtt az agynak azt a területét érinti, amely "felelős" a szagok érzékeléséért, illetve besorolásáért. A károsodás eszerint már évtizedekkel az előtt megkezdődhet, hogy a betegséggel járó testi, illetve szellemi "korlátozások" ténylegesen jelentkeznek. "A Parkinson- és az Alzheimer-kórban megbetegedettek 80-90 százalékának szaglási zavarai vannak" - állította Berg.

Korai jelzés lehet a kutatók szerint a rendkívül nyugtalan, különböző álmoktól zavart alvás, ami ugyancsak az agysejtek kezdődő pusztulására utalhat, mint ahogy a depresszió is egy későbbi Parkinson-megbetegedés első csendes jele lehet - vélekedtek az orvosok.

De csak lehet - tették hozzá. Jóllehet több Parkinson-, illetve Alzheimer-beteg már jóval a kór kitörése előtt szaglási vagy alvási zavarokban vagy depresszióban szenvedett, ám - mint a kutatók leszögezték - messze nem mindenki betegszik meg Parkinson- vagy Alzheimer-kórban azok közül, akik az említett zavarokkal küszködik. Álláspontjuk szerint az egyértelmű következtetések levonására hosszú távú tanulmányozásra van szükség.

Addig pedig nem marad más, minthogy az emberek a lehető legegészségesebb életmóddal igyekezzenek felfegyverezni magukat a Parkinson- és az Alzheimer-kór ellen. Daniela Berg első helyen a zöld teát és mélytengeri halat említette, utalva arra, hogy ezek csökkenthetik az agyi idegsejtek károsodásának veszélyét. Továbbá a sport, amely az egész test számára fontos - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×