Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Segít a leszokásban, ha fizetnek érte

Nagyobb arányban hajlandóak leszokni a dohányzásról azok, akik ezért pénzt kapnak - derül ki egy kutatásból.

A General Electric mintegy 900 amerikai dolgozóján próbálta ki, mennyit számít a dohányzásról való leszokásban, ha mindezt pénzzel ösztönzik. A cég 750 dollárt, azaz közel 160 ezer forintot fizetett azoknak, akik tartósan, vagyis legalább félévig leteszik a cigarettát.

Az eredmény szerint a módszer hatékony, ugyanis így háromszor többen szoktak le a dohányzásról: a kísérletben résztvevők 15 százaléka nem gyújtott rá egy évvel később sem, míg a különböző leszoktató programok révén 5 százalék hagyta abba a dohányzást

A cég jövőre széles körben kívánja bevezetni az intézkedést, abban bízva, hogy az hosszú távon költséghatékonynak bizonyul. A General Electric vezetői szerint néhány éven belül megtérül az ösztönzőnek kifizetett pénz, ugyanis így kevesebben lesznek betegek, egyúttal pedig nő a termelékenység.

A korábbi, a témában végzett kutatások azt igazolták, hogy csak akkor lehetnek sikeresek az anyagi ösztönzők, ha megfelelő mennyiségű pénzt adnak a dolgozóknak - mondta Kevin Volpp, a kutatás vezetője. Hozzátette: ennek a jutalmazási rendszernek az az előnye, hogy közvetlen, pozitív visszacsatolást ad már a jelenben, nem csupán késleltetett hatása van.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×