A brit újság 80 szakembert kérdezett meg, akik 54 százaléka szerint a jelenlegi helyzet olyan irtózatos, hogy mindenképpen szükség van egy tartalék tervre, amely lehetővé teszi az éghajlat mesterséges befolyásolását. 35 százalékuk nem ért egyet ezzel, mert ez elvonná a figyelmet a széndioxid-kibocsátás csökkentésétől, míg 11 százalék nem foglalt állást. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszafogását azok is szükségesnek tartják, akik kiálltak a "B-terv" kidolgozása mellett.

Az éghajlat mesterséges lehűtésének gondolata néhány évvel ezelőtt szinte őrültségnek számított, ma már azonban komoly tudományos vizsgálódások tárgya. John Shepherd, a Southamptoni Egyetem oceanográfiai központjának professzora például azért tartja szükségesnek vészforgatókönyv kidolgozását, mert a korábbiakhoz képest sokkal borúsabban látja a kibocsátás csökkentésének és a természet alkalmazkodásának esélyeit.

Azzal kapcsolatban, hogy az éghajlati rendszer képes-e megbirkózni az emberi tevékenység miatt a légkörbe került üvegházhatású gázokkal, a tudósok majd háromnegyede azt mondta: pesszimistább, mint korábban. Ennek fő oka, hogy egyre nyilvánvalóbbak azok a korlátok, amelyek között a természet - főként az erdők és a tengerek - el tudja nyelni a széndioxid-többletet.

A légkörben lévő szén-dioxid mennyiségének növekedése az elmúlt évtizedben a klímaváltozás forgatókönyveit kidolgozó Kormányközi Klímaváltozási Testület legrosszabb várakozását is túlszárnyalta, noha ebben az időszakban már érvényben volt a folyamatot megfékezni hivatott kiotói megállapodás.

Egy ideje a tudósok többsége egyetért abban, hogy az éghajlatváltozást, a felmelegedést az emberiség által a légkörbe juttatott szén-dioxid és a többi üvegházhatású gáz (például a metán) okozza. A természet ezt csak egy ideig képes több-kevésbé kompenzálni, ezután a folyamat visszafordíthatatlanná válik, és megszűnik az a klíma, amely az emberi civilizáció kialakulása óta viszonylag állandó volt, és valószínűleg egy sokkal szélsőségesebb rendszernek adja át a helyét.A lehetőségek

Az utóbbi években számos elmélet látott napvilágot a felmelegedés megfékezésére. Az egyik szerint kénrészecskéket kell juttatni a felső légkörbe - ez történik természetes körülmények között vulkánkitörések esetén -, amelyek aztán annyi napfényt vernek vissza az űrbe, hogy az lehűti a Földet. Ez azonban kockázatos, hiszen visszavetheti a mezőgazdaságot és savas esőket okozhat.

Éppen ezért mások inkább vízpárát juttatnának a sztratoszférába a tengerek felett, az intenzívebb felhőképződés ugyanis szintén több napsugárzást verne vissza. Ebben az esetben nem kell komolyabb mellékhatással számolni.

Egy ettől eltérő elképzelés hívei vasrészecskéket juttatnának a tengerbe, ezzel ugyanis a tapasztalatok szerint ösztönözni lehet a növényi plankton fejlődését, így növelve a lekötött szén-dioxid mennyiségét, amely aztán a növények vázával a tenger fenekére süllyedne. Ha azonban állatok fogyasztják el a planktont, akkor a gáz visszajut a légkörbe.

Született olyan terv is, amely hatalmas csövekkel keverné fel az óceánok vizét, hogy az a természetesnél hamarabb cserélődjön, ami az előzőhöz hasonlóan, csak a planktonokat kihagyva növelné az elnyelődést. A kritikusok szerint azonban a mélyből is hoznának fel szén-dioxidot.

A valószínűleg leginkább futurisztikus koncepció egy hatalmas, vagy rengeteg kis tükör révén verné vissza a napsugárzás egy részét az űrbe. Ez azonban egy meglehetősen költséges és nehezen kivitelezhető elképzelés.