Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
318.83
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

A Föld 28 év múlva ütközhet egy aszteroidával

Egy ritkán látható dupla aszteroida haladt el bolygónk mellett, tőlünk 2 millió kilométerre, július 14-én. Két évtized múlva, 2029-ben pedig az Apofisz nevű aszteroida pályáját fogja módosítani a Föld, és ennek következtében 2036-ban akár össze is ütközhet velünk.

Nagyméretű dupla aszteroida repült el a Föld mellett július 14-én. A NASA által 2008BT18 szám alatt katalogizált égitestet januárban fedezték fel, és úgy fél mérföldre, azaz nagyjából 800 méterre becsülik a szélességét. A dupla aszteroida nagyobbik darabja 3 óra alatt fordul meg tengelye körül.

A két, együtt keringő szikladarab július 14-én volt a legközelebb, mintegy 2 millió kilométerre bolygónktól. Ez nagyjából hatszor akkora távolság, mint amennyire a Hold van tőlünk.

Az ilyen dupla aszteroidák általában úgy keletkeznek, hogy a napból kitörő energiák kettészelnek egy "hagyományos" kis égitestet. A legtöbb aszteroida a Jupiter övében kering. A Föld közelében elhaladó aszteroidák 15 százaléka dupla.

A 2008BT18-at a NASA "potenciálisan veszélyes" égitestnek minősítette, mivel nem lehet kiszámítani, a jövőben merre halad majd.

Az aszteroidák időről időre pályát változtatnak. A Föld azonban csak az Apofisz pályájának alakulásába szólhat bele a közeljövőben. Ugyanis 2029-ben, amikor az a Föld mellett fog elhaladni, bolygónk el fogja görbíteni az Apofisz Nap körüli pályáját.

Attól függően, hogy ez milyen hatással lesz az aszteroidára, van némi esélye, hogy az Apofisz 2036-ban összeütközik a Földdel. A tudósok várakozása szerint azonban még 2029-ben megsemmisül, például elpárolog az aszteroida.

Korábban egyébként az borzolta föl a kedélyeket, hogy miután a NASA 1:45000-hez becsülte az aszteroida becsapódási esélyeit, egy 13 éves német iskolás 1:450-re javította azt, és az Európai Űrhivatal, az ESA szerint az ő számításai bizonyultak helyesnek.

A fiú ugyanis figyelembe vette annak az esélyét is, hogy az Apofisz összeütközik a Föld körüli pályán keringő negyvenezer műhold legalább egyikével, miközben elhalad a bolygónk mellett 2029. április 13-án.

Címlapról ajánljuk
Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Elkezdődik a Gubacsi vasúti híd 31 milliárd forintos fejlesztése, amely a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik fontos beruházása.

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×