Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
319.38
bux:
143210.74
2026. július 22. szerda Magdolna

Egyszer kábítószereztek, azóta is boldogok

A jelek szerint igen tartós hatása van a psilocybin nevű hallucinogénnek. A Johns Hopkins Egyetem kutatói úgy vélik: a szer a drog- és alkoholfüggők kezelésében is segíthet.

Még 14 hónappal a fogyasztása után is kellemesebben, jobban érzik magukat azok, akik részt vettek a Johns Hopkins Egyetem által végzett vizsgálatban, a psilocybin nevű hallucinogén tesztelésében. A pszichedelikus kábítószer, melyet évszázadokig használtak vallási rituálék részeként, illegális.

Dede Osborn, a kísérlet egyik, 66 éves résztvevője elmondta: mióta kipróbálta a szert, tisztábban látja, kicsoda is ő, és mit csinál. Nincsenek olyan kétségei, mint korábban. A résztvevők kétharmada úgy nyilatkozott: élete öt legspirituálisabb élménye között tartja számon a kísérlet napját.

A 8 órás, laboratóriumi kísérletben 36 nő és férfi vett részt. A kísérlet azért jelentős, mert az elmúlt negyven évben kevés kutatást szenteltek a hallucinogén drogoknak, a hatvanas években ugyanis igencsak elterjedt azok használata.

A 2002-es kísérlet vezetői 2006-ban publikálták az első eredményeket, és azóta évente felkeresik a résztvevőket.

Fontos a felügyelet

Ugyanakkor figyelmeztetnek: veszélyes lehet a psilocybin házi kipróbálása, a kísérleti alanyok egyharmada ugyanis jelentős félelem tört rá a drogfogyasztás után, így a felügyelet igen fontos volt.

Dede Osborn elmondta: a psilocybin hatás alatt úgy érezte, lebeg, és fantasztikus, színes kavalkád jelent meg a szeme előtt. Élvezetes, eksztatikus élmény volt, a létezés élménye - mesélte. Aztán úgy éreztem, kinyílik a szívem, és megkönnyebbülök - tette hozzá.

Roland Griffiths, a kutatás vezetője szerint a psilocybint akár a drog- és alkoholfüggők kezelésében is használni lehetne.

Megjegyezte: habár sokaknak volt erős spirituális élményük a droggal kapcsolatban, Isten nem ebben a pirulában rejtőzik.

A résztvevők 64 százaléka még a kísérlet után 14 hónappal is legalább elégedettebbnek, kiegyensúlyozottabbnak, kreatívabbnak és optimistábbnak érezte magát. Azaz minden jel szerint a drognak igen tartós hatása van.

A kutatás vezetői hozzáteszik: a résztvevők családtagjai és barátai megerősítették ezeket a beszámolókat. Nincs miért kételkednünk abban, amit mondanak - jelentették ki.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely: készen állnak a 3-as metró meghosszabbításának tervei

Karácsony Gergely: készen állnak a 3-as metró meghosszabbításának tervei

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×