Infostart.hu
eur:
362.07
usd:
317.54
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

A túlzott mobilozás alvásproblémákhoz vezet a tizenéveseknél

Kevesebbet és rosszul alszanak, nyugtalanabbak és napközben sokkal fáradtabbak azok a tizenévesek, akik túl sokat használják mobiltelefonjaikat - mondta az InfoRádiónak nyilatkozó pszichiáter, aki szerint a szülőknek korlátozni kell a gyerekek mobilozását és internetezését.

A naponta legalább 15 mobiltelefonhívást lebonyolító vagy ennyi szöveges üzenetet küldő tizenévesek nemcsak a szükségesnél kevesebb időt töltenek alvással, hanem rosszabbul is alszanak, mint azok, akik csak 5 hívást bonyolítanak le - ez derült ki egy svéd kutatásból az Alvásszakértők Éves Nemzetközi Tanácskozásán Baltimore-ban.

Azok a tizenévesek, akik sokat használják mobiljukat, töredezettebb és megszakítottabb volt az alvás - részletezte a vizsgálat eredményét az InfoRádiónak Dr. Novák Márta pszichiáter, aki hozzátette: ezek a fiatalok nemcsak kevesebbet aludtak és nyugtalanabbak voltak, de napközben sokkal stresszesebbnek és fáradtabbnak mutatkoztak.

A Semmelweis Egyetem docense és a Torontói Egyetem kutatója elmondta: a sokat mobilozó tizenévesek többet használtak stimuláló szereket, főleg energiaitalokat, amik szintén hozzájárulhatnak az alvásproblémákhoz.

A vizsgálatból az is kiderült, hogy a kutatásban részt vett gyerekek közül csak egy volt olyan, aki éjszakára kikapcsolta a telefonját.

A szakértő szerint az internet is nagy problémát jelent, főleg az éjszaka csetelés, ami szintén kevesebb és rosszabb minőségű alváshoz vezethet.

Egyértelműen arra van szükség, hogy a felnőttek és a szülők korlátozzák ezeket a tevékenységeket, és el kell különíteni az ébren léti aktivitási periódust az éjszakai nyugalomtól - hangsúlyozta a kutató.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×