Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Androiddal biztat mobilinternetezésre a Google

A héten tartották Barcelonában a mobiltelefon világkongresszust, ahol egyaránt bemutatkoztak a gyártók és a szoftverfejlesztők. Itt tárták a nagyközönség elé például a Google mobilokra kifejlesztett operációs rendszerét, az Androidot.

Az első Android-alapú telefonok már az idén megjelennek a piacon. A felhasználók számára ez azért érdekes, mert a Linux nyílt forráskódjára épülő rendszer fejlesztői, újabb és újabb programokat írnak majd az okostelefonokra. Emellett azt is, hogy a cégek, de magánszemélyek is a saját igényeik szerint alakíthatják az operációs rendszert.

"Jobb lesz vele netezni, mint a házi PC-vel"

Az Androidban már most is megtalálható az internet és térkép böngésző, az email és a naptár. A Google és a rendszert fejlesztő más cégek merészen azt ígérik, hogy Android alapú telefonnal nagyobb élmény lesz az interenetezés, mint az asztali számítógéppel, egyelőre azonban még nem tudni, ezt hogyan valósítják meg.

Elemzők szerint a Google azért szállt be a vállalkozásba, mert gyorsan meg akarja vetni a lábát a mobil internetezés piacán - már most több internet-képes telefon van a világon, mint a nethez kapcsolódó személyi számítógép.

Jó lóra tett az Apple: sláger az érintőképernyő

Az új telefonok megjelenése azonban még nem jelenti azt, hogy a régebbi okostelefonok elavulttá válnának. Egyszerűen csak eggyel több játékos lesz a pályán a Windows, Palm, Symbian és Blackberry mobilok mellett.

A barcelonai seregszemlén nyilvánvalóvá vált az is, hogy az Apple iPhone-ja valóban jövőbetekintő szerkezet - a versenytársak, a Sony Ericsson, az LG és a Samsung ugyanis több érintőképernyős készülékkel jelentek meg. Vannak olyan cégek is, amelyek tesztelik a piacot. Az LG telefonjában például egy kinyiható billentyűzet is helyet kapott arra az esetre, ha a felhasználót mégsem hozná lázba az érintőképernyő.

Az ágazat egy másik újítása az eddiginél gyorsabb hálózatok megjelenése - sok csúcstelefon is gyakran csak a szöveges internetezésre kitalált és lassú wap-hálózatot találja meg és a tulajdonos így nem mindig tudja kihasználni lehetőségeit. Barcelonában bemutatkozott a WiMax, az LTE és a UWB - a következő generációs hálózati összeköttetések platformjai. Az LTE például 60 Megabit per másodperc sebességű letöltést tesz lehetővé, ami harmincszor gyorsabb, mint a szélessávú internetszolgáltatsok nagy része.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×