Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Sokkolta az orvosokat a vizsgálat eredménye

Szinte újjászületett egy brit férfi, aki súlyos alvászavara miatt 17 éven keresztül nem volt képes kipihenni magát, ám az oxigénmaszk segített rajta.

Philip Skeates apnoéban szenved, ami azt jelenti, hogy alvás közben a torkában lévő izmok elzárják a légutat. Hogy a légzés újraindulhasson, az agya működésbe lép, és noha eközben nem nyeri vissza az öntudatát, a mechanizmus miatt nem tudja kipihenni magát alvás közben.

A folyamat erős horkolást okoz, az angol férfit is pontosan emiatt küldte el orvoshoz a felesége. A szakemberek egy alváslaboratóriumban vizsgálták Philip Skeatest, és sokkolta őket az eredmény: esetében a betegség olyan súlyos volt, hogy egy óra alatt kilencvenszer kellett az agyának újraindítania a légzést. Ennek következtében a férfi egy percnyi alvási idejéből alig néhány másodperc volt pihentető.

A 39 éves korábbi teherautósofőr oxigénmaszkot kapott, ami akkor is levegőt juttat a tüdejébe, ha a légútjai elzáródnak.

Philip Skeates korábbi életéről elmondta: minden nap fáradtan ébredt, és egyáltalán nem tudott koncentrálni. Ráadásul nem ismerte az okot, mivel minden este már 8 órakor elszundított, utána pedig 12 órán keresztül aludt. Az orvosok szerint ez azonban csak mintegy 14 perces pihentető alvásnak felelt meg.

Nem csoda, hogy az angol férfi elhízott: a kezelés előtt már 159 kilót nyomott, az azóta eltelt nyolc hónap alatt azonban lefogyott 121-re.

Becslések szerint az Egyesült Királyságban mintegy 300 ezer ember küzd apnoéval, de csak ötödüknél ismerik fel a betegséget, mert az orvosokat nem készítik fel a diagnosztizálására.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×