Dennis Meadows az InfoRádióban elmondta: az emberiség képes lenne ezeken a szokásain változtatni. A probléma az, hogy a szokások és a kultúra megváltoztatása sok időbe telik, nekünk pedig éppen időnk nincs.
Arra a kérdésre, hogy az emberiség képes lesz-e alkalmazkodni, vagy belepusztul az új körülményekbe, Dennis professzor azt mondta: mindkettőre lehet számítani.
Kevesebb energiát fogunk használni, és úgy változunk, hogy kevesebb is elég legyen. Másrészt, biztos, hogy drámaian csökkenni fog a népesség, mivel a Föld nem tud eltartani 6-8 milliárd embert szénhidrogének égetése nélkül - jelentette ki a tudós.
Hozzátette: rendszerekben gondolkodó ember, ezért úgy tűnik neki, hogy az emberiség önként, szabad akaratából nem fog változásokat eszközölni, csak a kényszer viszi majd rá.
Még az sem biztos, hogy az államok felülről fognak döntéseket hozni. Az anyatermészet, igen, az fog, egyszerűen nem lesz energia - közölte a tudós.
"Nézze meg Németországot. Azt gondolom, hogy ott és az egész Európai Unióban 2020-ra utalványra árusítják majd a benzint. Ha szabályok vannak, akkor egyenlőbb lehet az elosztás. De nem gondolom, hogy Szomáliában, Kenyában vagy akár az oroszoknál ez elég fontos lesz. Három éven belül 200 dollár lesz egy hordó olaj" - jelentette ki Dennis Meadows.
Az amerikai nyersolaj ára szerdán rekordszintet - 98,62 dolláros hordónkénti árat - ért el. Az olaj drágulását követte a benzin árának emelkedése is, San Franciscóban már csak 12 centtel marad el az eddigi legmagasabb szinttől.
Meg fog állni a fizikai és anyagi értelemben vett növekedés Mesevilágba tartozó dolog azt hinni, hogy 2 fokos melegedésnél megáll az éghajlatváltozás, és azt is, hogy akár ennyit is meg tudunk csinálni. Az ököszisztéma máris kontrollálhatatlanul változik - tette hozzá.
A tudós szerint ez azonban nem jelenti azt, hogy az ember eltűnik a Föld színéről, ebben az értelemben nem lesz katasztrófa.
Két lehetőséget látok: a gazdagok és erősek magukhoz ragadják a javakat, és rövid ideig még tartják a saját életszínvonalukat. Erre jó példa Irak lerohanása az olajért. A másik: mondhatjuk azt, hogy emberek, mi együtt küszködünk ezzel, csökkentsük a felhasználást és működjünk együtt - mondta Dennis Meadows.
Újra le kellett zárni az alsó rakpartot Budapesten