Az egyik ontariói egyetem szakértői önkéntes jelentkezőkön vizsgálták, hogy járásuk és hormonszintjük milyen kapcsolatban van. Az eredmények szerint azok a nők voltak a legtávolabb az ovulációtól, akik a legcsábítóbban sétáltak.
A kutatás egyik brit résztvevője szerint a felmérés alátámasztotta azt az elképzelést, hogy a nők elrejtik termékenységük jeleit a nem megfelelő partnerek elől.
A nőknek széles eszköztára van azokból a finom jelekből, amelyekkel a férfiak tudtára hozhatják, hogy termékenyek. Meghan Provost vezetőkutató azt mondta: korábban úgy gondolták, hogy a csípő ringatása is ezek közé tartozik.
A szakértő a felmérésben résztvevő nők járását elemezte. A kutatás során negyven férfinak rövid filmeket mutattak a sétáló nőkről, és arra kérték őket, hogy osztályozzák őket aszerint, mennyire vonzó a járásuk. Az eredményeket később összevetették a nők hormontesztjével.
Meghan Provost szerint az eredmény annyira meglepő volt, hogy a kísérletet megismételték egy másik férficsoport bevonásával.
A felmérésből kiderült, azok a nők, akik a legközelebb voltak a petesejt leválásához, kevésbé himbálták a csípőjüket, és a térdüket is szorosabban tartották, mint a többiek.
A kutató felhívta a figyelmet: az eredmény egybevág azokkal a kutatásokkal, amelyek szerint a termékenységi állapotban lévő nők az ovulációjukat szeretnék eltitkolna a választott partnerükön kívüli férfiak előtt.
A szexi járás túl nyilvánvaló jel lenne, ezért a nők, a feltételezések szerint, illatuk és arckifejezésük megváltoztatásával jelzik ezt, amelyet kizárólag közvetlen közelről lehet észlelni.
Ha a nők megpróbálják megvédeni magukat a szexuális zaklatástól a termékenységi időszakuk csúcsán, arra kényszerülnek, hogy vonzóságukat akkor hirdessék, amikor még szervezetük nincs készen a megtermékenyülésre - mondta a kutató.
John Manning, a University of Central Lancashire munkatársa is egyetért ezzel a megállapítással.
Szerinte a nők elemi érdeke az, hogy egyetlen férfival alakítsanak ki közeli kapcsolatot, aki segít felnevelni a gyermekeket, nem pedig az, hogy a termékenységi időszakukban nagyszámú, értük versengő férfi figyelmét keltsék fel.
Azt hiszem, hogy ezek a finom jelek, amelyeket a nők az ovuláció idején alkalmaznak, bizonyos értelemben a monogámiát segítik - tette hozzá a szakértő.
Újra le kellett zárni az alsó rakpartot Budapesten