Amerikai kutatók 20 karmestert vizsgáltak meg és 20 olyan embert, akik nem foglalkoznak zenével, miközben különböző hanganyagokat hallgattattak velük.
A 28 és 40 év közötti résztvevőknek az volt a feladatuk, hogy két különböző hangzás közül - amelyek a másodperc töredékének különbségével szólaltak meg - megmondják, hogy melyiket hallották hamarabb.
A kísérlet közben mindkét csoportnál csökkent az agy aktivitása a látás elősegítésére. A különbség azonban kevésbé volt észrevehető a karmestereknél.
A zenéhez nem értők számára egyre nagyobb koncentrációt igényelt az egyre nehezebb feladatok megoldása, így a látásuk lényegesen romlott a kísérlet közben.
A kutatók ebből arra következtettek, hogy a karmesterek agya munkájuk folytán már hozzászokott az ilyen jellegű feladatokhoz, így kisebb koncentrációval is végre tudják hajtani azokat, ezért egy hallásvizsgálat közben kevésbé kapcsolnak ki más érzékszerveik.
A változást az idézte elő, hogy a vér az eltérő feladatok során nem egyenletesen jutott el az agy különböző részeire.
Azt már korábbi vizsgálatok is kimutatták, hogy vizuális és hangingerek esetén különböző módon áramlik a vér az emberi agyban.
A mostani kutatással világossá vált: igazuk van azoknak, akik például zenehallgatás közben becsukják a szemüket, mert így valóban jobban lehet hallani.
Újra le kellett zárni az alsó rakpartot Budapesten