Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.43
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Egy japán férfi tíz évvel él tovább, mint egy magyar

Egy most 40 éves férfinak biztos, hogy kevesebb ideje van hátra az életéből, mint egy 40 évvel ezelőtti 40 évesnek - figyelmeztetnek a Központi Statisztikai Hivatal adatai. A KSH Népességtudományi Intézetének igazgatója szerint elvben akár pár éven belül elérhetnénk az 1960-as szintet, ám az egészségügyi reform rövid távon, valamint az életmód- és gondozásbeli magyar sajátosságok ez ellen hatnak. Spéder Zsolt szerint szinte biztos, hogy a fejlett államok nemzetközi átlagot nem tudjuk elérni.

A középkorú magyar férfi népesség várható élettartama 1960-tól kezdett csökkenni - mondta az InfoRádiónak a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Intézetének igazgatója.

Spéder Zsolt kifejtette: ezt követően hosszú időn át alacsony szinten stagnált a várható élettartam, majd a '90-es években kezdett el emelkedni, de még mindig nem éri el az 1960-as szintet.

Egy most 40 éves férfinak biztos, hogy kevesebb ideje van hátra az életéből, mint egy 40 évvel ezelőtti 40 évesnek - emelte ki az igazgató a KSH adataira hivatkozva.

Még egy év hiányzik az 1960-as értékhez képest, ezt egy-két év alatt el lehet érni, de az egészségügyi reform rövid távon, valamint az életmód- és gondozásbeli magyar sajátosságok ez ellen hatnak - közölte Spéder Zsolt.

A KSH Népességtudományi Intézetének igazgatója hangsúlyozta: egy japán férfi tíz évvel él túl egy magyart.

Messze vagyunk a nemzetközi átlagtól, és nem fogjuk tudni behozni ezt a lemaradást - tette hozzá.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×