Infostart.hu
eur:
360.88
usd:
316.86
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Űrvetélkedő: asztronauta-kiképzést nyerhet a győztes csapat

"50 éves az űrkorszak" címmel országos ifjúsági vetélkedőt szervez a Magyar Asztronautikai Társaság és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal. A győztesek akár űrhajós kiképzésen is részt vehetnek.

Október 4-én lesz 50 éve annak, hogy az első mesterséges hold sikeresen Föld körüli pályára állt, vagyis megkezdődött az űrkorszak - mondta az InfoRádiónak a Magyar Asztronautikai Társaság elnöke.

Horváth András hozzátette: a fél évszázad alatt megannyi érdekes, izgalmas és látványos esemény történt és eredmény született, ezért arra gondoltak, érdemes lenne ezt eljuttatni a fiatalokhoz, akik ennek csak a végét élték át, az indulást, a legizgalmasabb részeket nem.

A Magyar Asztronautikai Társaság háromfős csapatok jelentkezését várja a www.urkorszak50.hu című internetes oldalon, ahol már megtalálhatók a verseny első kérdései - közölte a szervezet vezetője.

A második forduló várhatóan szeptemberben kezdődik, a döntőt pedig később, már nagy nyilvánosság előtt zajlik majd.

A verseny szervezői azon dolgoznak, hogy győztes csapatot egy amerikai űrhajós kiképzésre küldhessék - fűzte hozzá Horváth András.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×