1761 júliusában viharba került és megfeneklett egy rabszolgákat szállító francia kereskedelmi hajó az Indiai-óceánon, a Madagaszkártól keletre fekvő Tromelin szigetének közelében.

A korábban a francia hadiflottát erősítő Utile vitorlás előző év novemberében futott ki Bayonne kikötőjéből, úti célja a francia fennhatóság alatt álló Mauritius szigete volt.

Franciaország ekkor hadban állt Nagy-Britanniával, ezért Mauritius kormányzója megtiltotta, hogy rabszolgaszállítmányokat vigyenek a szigetre, mert egy Indiából kiinduló brit támadásra számított, és nem akart rabszolgákat etetni az ostrom alatt.

Az Utile először Madagaszkáron kötött ki, és a kapitány 150 rabszolgát vásárolt. Amikor a vitorlás továbbhajózott kelet felé, Tromelin szigetének közelében viharba került, megfeneklett a korallzátonyon és súlyosan megrongálódott.

A viharban mintegy húsz tengerész és rengeteg rabszolga halt meg, a többieknek sikerült kijutniuk a szigetre. A vitorlákból és zászlókból sátrakat készítettek, és a hajó készleteiből éltek. A vízkészletből egyáltalán nem adtak a színes bőrűeknek, ezért a szigetre jutó 88 rabszolga körülbelül egyharmada meghalt.Néhány hét után a 122 tengerész ásott egy kutat, fél év alatt pedig sikerült a vitorlás maradványaiból egy kisebb hajót összeácsolniuk, amellyel ők el tudták hagyni a szigetet, de a mintegy 60 életben maradt rabszolgát otthagyták, a készletek egy részével és a mentés ígéretével.

Utóbbiból 15 évig nem lett semmi, noha a francia történészek kutatásai szerint a tengerészek, miután elérték Mauritiust, valóban megpróbáltak egy mentőakciót szervezni, de a kormányzót nem lehetett meggyőzni.

A szigeten rekedtek egy része 15 évig életben maradt, ami mindenképpen fantasztikus teljesítmény a sziget mostoha körülményeit figyelembe véve. Tromelinen csak csenevész bokrok élnek a homokos talajon, és évente több trópusi vihar is letarolja a szigetet.

A legfontosabb, hogy édesvizet nyerhettek a kútból, élelmet pedig a szigeten fészket rakó tengeri madarakból és teknősökből, valamint kagylókból és rákokból készítettek. Főzésre alkalmas eszközök maradtak hátra a hajóról, a kunyhókat pedig korallból készítették.

A szigetlakók építettek egy közös sütőt, amelynek tüzét 15 éven át folyamatosan táplálták a hajóroncsból származó, illetve a tenger által partra sodort fával.A szigeten rekedtek egy része később szintén ácsolt magának egy kisebb hajót, amellyel távozott. Azt nem tudni, hogy elérték-e a szárazföldet, vagy a tengerbe vesztek.

1776-ban egy hajótörést szenvedett francia tengerész vetődött a szigetre, ahol segített a még mindig ott lévőknek egy közepes csónakot ácsolni, amellyel ő és hat másik ember eljutott Mauritiusra.

Itt már egy új kormányzó szolgált, aki hajót küldetett az utolsó nyolc emberért - hét nőért és egy a szigeten született kisfiúért -, akik így szintén eljutottak Mauritiusra.

A kormányzó örökbe fogadta a nagyanyából, anyából és a kisfiúból álló családot, és a többieket is szabad embereknek nyilvánította.

A kutatóknak nem sikerült semmit megtudni későbbi sorsukról, valószínűleg elkeveredtek a többi felszabadított rabszolga között, leszármazottaik talán ma is Mauritiuson élnek.

A szigeten tavaly egy hónapot eltöltő francia tudósok azt tervezik, hogy idén visszatérnek. Egyik legfőbb céljuk, hogy megtalálják a szigetlakók sírjait, amelyeket a közelben elhajózó több brit tengerész feljegyzéseiből ismernek.