A kutatás során nyolcszáznál is több idősebb ember életét követték négy éven keresztül.

Robert Wilson kutatásvezető professzor és munkatársai a résztvevőket arra kérték, hogy egytől ötig terjedő skálán értékeljék különböző kérdések alapján, mennyire érzik magányosnak magukat. Az évekig tartó kutatás alatt kilencvenen haltak meg, és a boncolás során a neurológiai jelek vizsgálatára is lehetőség nyílt.

A tanulmány szerint annak a kockázata, hogy Alzheimer-kór kifejlődjön, 51 százalékkal megnövekedett az elmagányosodási skála minden egyes foka után.

A legmagasabb magányossági átlagpontszámmal (3,2) állók között több mint kétszer gyakrabban alakult ki a kór, mint a legalacsonyabb szintet (1,4) elérők között - állapította meg a felmérés.

A közzétett eredmények kizárják annak lehetőségét, hogy a magányosság az elmezavar következménye. A professzor úgy vélekedett, az elhagyottság érzése hatással van a gondolkodásra és a memóriára, ez pedig tovább gyengíti az idős embereket.

A magányosság nemcsak érzelmi, hanem fizikai hatással is bír - olvasható a tanulmányban, amelyet szakmai körökben nagyra értékeltek.

Először Alois Alzheimer írta le a kórt 1907-ben, amely a gondolkodás és a kognitív funkciók beszűkülésével, elbutulással, végül gyors biológiai leépüléssel jár.

A betegség a 65 év felettiek öt százalékánál fordul elő; Magyarországon nagyjából kétszázezren szenvednek az Alzheimer-kórban.