Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
311.72
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Minden, amit az Első Nemzetközi Ürgetalálkozóról tudni kell

Az ürge elsődleges táplálékforrása a védett ragadozó madaraknak, ezért a populáció fenntartása természetvédelmi érdek - hangzott el az Első Nemzetközi Ürgetalálkozón, amely szombaton kezdődött 12 ország szakembereinek részvételével a Heves megyei Felsőtárkányban.

Az ürgék hozzájárulnak a talaj kedvező szerkezetének kialakításához és járatai menedéket nyújtanak az ízeltlábúaknak és a kétéltűeknek, vagyis élőhelyeiken a bioszféra fontos szereplői - hangsúlyozta a három napos nemzetközi konferencia főszervezője.

Gedeon Csongor emlékeztetett, hogy ez azt jelenti: már önmagában azért, mert ürge él egy adott élőhelyen, az európai Natura 2000 hálózat részévé válhat egy érintett terület.

A biológus elmondta, hogy az ürgéket Magyarországon és egész Európában, elsősorban az élőhely elveszítése, beszűkülése veszélyezteti. Ennek legfőbb okozói a különböző építkezések és az intenzív mezőgazdasági művelés, melyek elszigetelik egymástól az ürgekolóniákat, így életképtelen csoportok jönnek létre.

Gedeon Csongor érdekességként említette, hogy a füves repülőterek mára az ürge-kolóniák legkedveltebb élőhelyeivé váltak. Vagyis a természetvédők célja a füves repterek fokozott védelme - mondta a természetvédő.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×