Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
311.42
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Uniós direktíva a dolgozókat "nyúzó" munkahelyi vezetők ellen

Másfélszeresére nőtt a magyar társadalomban az úgynevezett ellenségességi mutató 2002 és 2005 között - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.

Kopp Mária közölte: ez azt jelenti, hogy az emberek egyre ellenségesebbnek érzik az őket körülvevő világot.

Az "ember embernek farkasa" lelkiállapot a férfiaknál gyakrabban fordul elő - tette hozzá.

A kutató emlékeztetett arra, hogy hasonlóan rossz eredményeket mértek 1989 és 1995 között is, majd átmenetileg javult a helyzet.

A rossz mutatók hátterében elsősorban a munkahellyel kapcsolatos stressz áll, ami azokat jellemzi, akiknek nincs munkájuk, illetve azokat, akik félnek állásuk elvesztésétől - mondta.

Kopp Mária közölte: az Európai Unió pontosan kimutatta, hogy mekkora veszteséget okoznak a munkahelyi stressz által kiváltott kiesések, betegségek.

Emiatt az EU direktívát fogadott el, amely szerint a vezetőknek gondoskodniuk kell arról, hogy az általuk irányított munkahelyen ne legyen rossz a légkör - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×