Infostart.hu
eur:
390.55
usd:
331.12
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Európának nem kell a gyógyszert tejelő kecske

Sokan álmodozhattak gyerekként arról, hogy egyszer találnak egy aranytojást tojó tyúkot. Ha azt nem is, de a gyógyszer-hatóanyagot tejelő kecskét már megalkotta a tudomány. Az európai hatóságok azonban egyelőre nem engedélyezték az újfajta hatóanyag-termelés ipari alkalmazását.

Az Európai Gyógyszer Ügynökség nemet mondott a GTC Biotherapeutics fejlesztésére, amelyben genetikailag módosított kecskékkel termeltetnek egy véralvadás-gátló készítményben használt emberi fehérjét.

A GTC a hasonló fejlesztéseken dolgozó cégek közül elsőként indította el a módszer engedélyeztetési eljárását, és - mint azt a cég vezetője, Geoffrey F. Cox hangsúlyozta - az elutasítás ellenére sem adják fel terveiket.

A cég fellebbez a döntés ellen, miután az ügynökség elsősorban egy, a klinikai tesztelés körüli problémával indokolta az elutasítást, és nem azzal, hogy kecskék termelik a proteint.

A GTC olyan emberi géneket ültetett kecskéibe, amelyek hatására tejükben a megfelelő emberi fehérje választódik ki. A külsőre teljesen normális állatokat így csak meg kell fejni, és tejükből ki kell vonni a hatóanyagot.

Az érintett cégek szerint ezzel a módszer sokkal olcsóbbá és könnyebbé válhatna a hatóanyag-termelés, mint a ma használatos termelési módszerekkel.

A GTC génmódosított kecskéi által termelt proteint például az emberi vérből vonják ki. Abban azonban olyan kis mennyiségben van jelen, hogy 90 ezer véradó kell ahhoz, amíg annyi fehérje összegyűlik, amennyit egy kecske egyetlen év alatt tejel.

Az Európai Gyógyszer Ügynökség részben azzal indokolta elutasító döntését, hogy túl kevés páciensen tesztelték a szert.

Kifogásolták azt is, hogy a klinikai vizsgálatokban használt hatóanyag nem egyezett meg teljesen azzal, ami végül a piacra kerülne, mivel egy extra szűrési eljárást a tesztelés kezdete után iktattak be a termelésbe.

A GTC jelenleg egy újabb klinikai vizsgálat-sorozatot végez, amelynek eredményeivel jövő év elején az Egyesült Államokban is meg akarják indítani az engedélyeztetési eljárást.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×