A magyar vitorlázótól messze van az első, de a negyedik is, így jó az esélye arra, hogy a keddi duplaszorzójú verseny után dobogóra állhat.
A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor a második helyen bejutott az éremfutamba a tokiói olimpián, így kedden a dobogóért szállhat vízre.
A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó a kilencedik részversenyben negyedik lett, a tizedikben szintén, de egyik fő vetélytársa, a spanyol Joan Cardona csak nyolcadikként futott be. Így helyet cseréltek, Berecz feljött másodiknak, hátránya kilenc helyezési pont a címvédő brit Giles Scott mögött. A futamot a 2020-as világbajnok új-zélandi Junior Josh nyerte, aki ezzel a negyedik helyre lépett előre, a magyar hajóstól tíz ponttal van lemaradva.
Az Enosima Jachtkikötőben kedden az első tíz helyezett száll vízre a dupla szorzós éremfutamban, a többiek számára befejeződött a verseny. A magyar vitorlázás eddig egy olimpiai medállal büszkélkedhet, 1980-ban, Moszkvában a Detre testvérek harmadikok lettek Repülőhollandiban.
Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
Idén 35. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amely a megszokottnál is nagyobb figyelemre számíthat: 17 év után először vesz részt a Fidesz ellenzéki szereplőként a rendezvényen, Orbán Viktor pedig mandátum nélkül, választási vereséget követően áll színpadra.
Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.