Infostart.hu
eur:
365.4
usd:
321.06
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
A Nemzeti Alpesisí Központ lesiklópályája a jencsingi zónában 2022. február 2-án, két nappal a 2022-es pekingi téli olimpia hivatalos megnyitója előtt.
Nyitókép: MTI/AP/Luca Bruno

Komoly terepnek látszik a téli olimpia lesiklópályája - videó

Egy edző szerint helyenként kissé koszosnak tűnik a lejtő, és a szélre is figyelni kell.

A világ legjobb lesiklói szerint még számukra is komoly kihívást jelent majd a pekingi téli olimpia alpesisí-központjának gyors számokra épített pályája.

A kínai fővárostól 80 kilométerre fekvő lejtőn száz százalékig műhavon síel majd a mezőny, egy olyan pályán, melyet egyikük sem próbálhatott ki a koronavírus-járvány következtében bevezetett korlátozások miatt, ugyanis tavaly és tavalyelőtt is törölték a kínai helyszínre tervezett világkupa-viadalokat. A pályát a svájci Bernhard Russi tervei alapján alakították ki, aki 1988 óta egy kivételével valamennyi ötkarikás lesiklólejtőt tervezte. A szakember januárban "meglepően jó"-nak nevezte a pályát, mely szerinte meredekebb lesz, mint azt a többség gondolná.

A versenyzők egyelőre még csak kívülről mérhették fel a helyi adottságokat, az első hivatalos edzésüket csütörtökön tartják, amit pénteken és szombaton újabb követ. A férfi lesiklás olimpiai versenyét vasárnap rendezik.

"Első ránézésre egy tízes skálán hetes erősségűnek mondanám" - nyilatkozta szerdán a 2014-es szocsi játékokon lesiklásban ezüstérmes olasz Christof Innerhofer, aki külön kiemelte, hogy nincs természetes hó a pályán, ami külön nehézséget jelenthet. Hozzátette, a mostani abból a szempontból hasonló a négy évvel ezelőtti, phjongcshangi lejtőhöz, hogy nincs rajta nagy ugrató, csak több kisebb "pukli", összességében mégis a Hsziaohajte-hegységben kialakított síközpontban nagyobb kihívás vár rájuk a 2018-asnál.

Jencsing, 2022. február 2.
A Nemzeti Alpesisí Központ lesiklópályája a jencsingi zónában fekvő Hsziaohajte-hegységben 2022. február 2-án, két nappal a 2022-es pekingi téli olimpia hivatalos megnyitója előtt.
MTI/AP/Robert F. Bukaty
A Nemzeti Alpesisí Központ lesiklópályája a jencsingi zónában fekvő Hsziaohajte-hegységben 2022. február 2-án, két nappal a 2022-es pekingi téli olimpia hivatalos megnyitója előtt. MTI/AP/Robert F. Bukaty

Az olasz csapat szakági edzője, Alberto Ghidoni azt is kiemelte, hogy a várhatóan erős szél nagyon komolyan befolyásolhatja a versenyt a szerinte kifejezetten meredek lejtőkön, és a szél mellett a sílécekre is nagyon figyelni kell. A tréner szerint alulról helyenként kissé koszosnak tűnik a pálya, mintha homok lenne a havon, ami a lécek éleit tönkreteheti.

A Szocsiban lesiklásban, négy évvel később szuperóriás-műlesiklásban ötkarikás bajnok osztrák Matthias Mayer szintén úgy véli, komoly feladatot jelent számukra a versenypálya.

"Ahogy az várható volt, a hó az észak-amerikaira emlékeztet. A terep jónak tűnik, a lejtő relatíve meredeknek, biztosan kihívást jelent majd" - jegyezte meg a 31 éves klasszis, aki egyértelműen az éremesélyesek közé tartozik mindkét gyors számban.

A női alpesisízők a férfiakkal ellentétben a technikás számokkal kezdenek egy másik lejtőn. Első versenyük az óriás-műlesiklás lesz hétfőn.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×