Infostart.hu
eur:
365.72
usd:
313.07
bux:
132633.84
2026. április 29. szerda Péter
Az ezüstérmes Gazsó Alida Dóra és Csipes Tamara, valamint a megosztott harmadik helyezett Fojt Sára és Pupp Noémi (b-j) a női kajak párosok 500 méteres versenyének eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 9-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Csipes Tamara: kibírom így is, hiába vagyok nagyi

Két érmet szereztek a magyarok a női kajak párosok 500 méteres olimpiai döntőjében. A verseny után kiderült, hogy mivel nyugtatta meg társa a pesszimista Csipes Tamarát, és az is, hogyan élte meg a Fojt-Pupp kettős, hogy percekig nem tudták, hányadik helyen zártak.

Eddig 128 év alatt tizenegyszer fordult elő, hogy két magyar dobogós volt ugyanabban a számban olimpián – pénteken Párizsban kétszer is megtörtént ez a bravúr. Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid a nyílt vízi úszásban hozta össze a dupla magyar dobogót, majd nem sokkal később a női kajak kettesek mezőnyében Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra ezüst-, Pupp Noémi és Fojt Sára bronzérmet szerzett. Utóbbiak helyezését több mint öt percnyi várakozás után erősítették meg, és végül holtversenyt hirdettek a magyar és a német páros között.

„Nehéz volt, fixen harmadiknak láttam magunkat. Mutattam, hogy szerintem megvan a két érem. Először kiírták, hogy negyedikek lettünk, az nagyon rossz volt. Azt érzed, hogy harmadikként végzel, és azt mondják, hogy negyedik, az járt a fejemben, hogy ezt nem hiszem el. Ha valaki három hónapja azt mondja, hogy egy érem és egy pontszerző, aláírom – de így jobb a két éremmel” – mondta boldogan Pupp Noémi.

A végül bronzérmes magyar egység a hetedik helyről jött fel, erre azt mondták, ez az előfutamban is bejött. Fojt Sára szerint mindenkinél jobban akarták, ez volt a kulcs.

„A szívünk és az egymásért érzett bizalom vitt be a célba. Amit a tavalyi vb óta megcsináltunk, azt nem biztos, hogy ember ép ésszel kibírja, én is nehezen bírom” – tette hozzá Pupp Noémi, aki szerint az is látszott, hogy mennyire erős a mezőny.

Az ezüstérmes páros, Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra is elégedetten értékelt. Utóbbi elárulta, hogy párostársa tartott a jobbos oldalszéltől, de mondta neki, hogy ne féljen, megtartja. „Bólintott kettőt, megnyugodott, és akkor tudtam, ez így meglesz. A futamból nem emlékszem semmire, csak arra, hogy fekete folt van mellettünk és Tami hátát látom, majd az utolsó ötvenen jönnek a Noncsiék, ezért menni kell.”

Gazsó Alida Dóra hozzátette, amikor beértek, és kiderült, hogy a másik páros is érmes, jobban örült nekik, mint saját maguknak.

„Így négyen nagyon jó csapat vagyunk, egymásért csináltuk, küzdöttünk, és meglett az eredménye.”

Csipes Tamara azt mondta, ő rögtön látta, hogy megvan az ezüst, társa még hitetlenkedett kicsit. „Nem hittem el” – mondta Gazsó.

A 35 éves, harmadik olimpiáján az ötödik érmét (2-2-1) szerző Csipes Tamara elismerte, hogy fárad, de valahogy kibírta a napot.

„Nem mondom, hogy nem vagyok fáradt, az időrend kicsinál, hiszen folyamatosan döntők vannak, hosszúak a napok, verseny után még doppingellenőrzés, sajtótájékoztató, levezetés, és ez fárasztó pszichésen, meg közben dolgozik az adrenalin, és későn alszik el az ember. Ma pesszimista voltam, de vagyok annyira profi, hogy ezt nem hangoztatom. Tegnap még örültünk, aztán jön a következő feladat, amire figyelni kell, és mindenfelé van az agyad. Korábban is kezdtünk, azt éreztem: fáj mindenem, kell ez még nekem?” – nyilatkozta a rutinos kajakozó, amikor a társak közbeszóltak: „Látod, hogy kell! Látod, hogy betoltalak.”

„Láttam, hogy kibírom így is, hiába vagyok nagyi”

– tette hozzá Csipes, és reméli, hogy szombaton, az egyesek versenyében nem lesz ekkora szél.

Beszélt arról is, hogy benne volt a fejében, hogy ez az utolsó versenye párosban, ám a többiek ekkor is elkezdték győzködni a vegyes zónában, hogy 2028-ra még térjen vissza. Annyit mondott erre mosolyogva, hogy egy évet mindenképpen pihen, és a többin elgondolkodik.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter bejelentést tett az uniós forrásokról, miután Ursula von der Leyennel tárgyalt

Magyar Péter bejelentést tett az uniós forrásokról, miután Ursula von der Leyennel tárgyalt

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Részben az új kormány uniós tárgyalásaihoz igazítja a Richter az osztalékfizetés rendjét

125 éves múlttal 100 országban van jelen a Richter Gedeon Gyógyszergyár. A vállalat árbevétele 2025-ben elérte a 2,3 milliárd eurót, amelynek 93 százaléka nem Magyarországról származik – mondta a társaság rendes éves közgyűlésén Vizi E. Szilveszter, a Richter igazgatósági elnöke. A vállalat vezérigazgatója, Orbán Gábor pedig bejelentette: idén a tavalyi adózott eredmény után 120 milliárd forint osztalékot fizetnek, de a Richter hajlandó elhalasztani az osztalékfizetést az alapítványi részvényesek számára.
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Ma alaposan felpörögnek az események a tőzsdéken - Mutatjuk, mire kell figyelni

Ma alaposan felpörögnek az események a tőzsdéken - Mutatjuk, mire kell figyelni

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben óvatosság látszik, az USA-ban és Európában kis mértékben esnek a tőzsdék, és a nap végére a magyar tőzsde is lefordult. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×