eur:
414.06
usd:
398.15
bux:
78900.16
2024. december 19. csütörtök Viola
Vogel Soma a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi vízilabdatornájának negyeddöntőjében játszott Olaszország - Magyarország mérkőzésen a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. augusztus 7-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Elképesztő dráma után elődöntős a férfi pólóválogatott

A magyar férfi vízilabda-válogatott fordulatos mérkőzést játszott az olaszokkal a párizsi olimpia negyeddöntőjében. Mindkét csapatnak volt esélye megnyerni a meccset a rendes játékidőben, végül 9-9 után ötméteresek döntöttek. Vogel Soma háromszor is védett, a mieink pedig ötből hármat büntetőt belőttek, így készülhetnek a horvátok elleni elődöntőre.

A horvát, a szerb és az amerikai válogatott jutott a legjobb négy közé a korábbi mérkőzéseken. A La Défense Arena ezúttal is megtelt, nagyjából ugyanannyi magyar és olasz szurkoló volt a lelátón,

Az első akciót az olaszok vezethették, emberelőnybe is kerültek, de sikerült labdát szerezni. A másik oldalon Nagy Ádám lövése jött le a blokkról. A 3. percben megszerezték a vezetést a mieink: Manhercz Krisztián kísérletét Del Lungo kapus nem védhette (1-0). Az olaszok újabb támadása volt sikertelen, ezúttal nem tlaálták el a kaput.

De Fulvio szabálytalankodott a kapu előtt, az ötméterest Manhercz biztos kézzel vágta be (2-0). A másik oldalon is büntetőt ítéltek, de Fondelli a kapufára lőtt. A következő magyar akció elhalt, ám az olaszok nem találták a fogást továbbra sem, újabb labdát szórtak el. Aztán Varga Dénes kísérlete ment fölé egy blokkról.

A 6. percben szépített az ellenfél, Velotto lövése éppen átcsúszott Vogel hóna alatt, már nem tudta a gólvonal elől visszakanalazni (2-1).

Manhercz tarthatatlan volt, ezúttal a szélről lőtt a hálóba Del Lungo feje fölött (3-1). A következő bő egy perc négy labdaeladást hozott, aztán Velotto tudta lepattintani a labdát, ami így becsapta Vogelt (3-2). A mieink kaptak egy fórt az utolsó percben, de Zalánki elhajlásból mellé lőtt.

Második negyed

Az első akciót a magyarok vezették a ráúszás után, de nem sikerült megjátszani a centert. Az első percekben sok volt az eladott labda mindkét oldalon, majd emberelőnybe kerültek a magyarok, de Vámos Márton nem tudta növelni a különbséget, aztán Del Lungo újabb kísérletét védte. Közben a védekezés kiválóan működött.

Jansik próbálta átejteni a kapust, de nem járt sikerrel, aztán az olaszok egy megúszás után Vogelt találták el - öt perc telt el gól nélkül már.

A 14. percben egyenlített az olasz csapat . legalábbis úgy tűnt. Emberelőnyben Presciutti lopta a távolságot, de Vogel jól védett a rövidnél, a labda viszont az olaszoknál maradt, és Condemi bevágta. Igen ám, de közben arcon találta Jansikot - akinek ömlött a vér a fejéből -, így hosszas videózás után érvénytelenítették a gólt, Condemi pedig piros lapot kapott, négy perces büntetéssel. A magyarok ráadásul ötméterest dobhattak, Manhercz pedig ezúttal sem hibázott - 3-3 helyett 4-2, nem mindegy! Az ítéletet Alessandro Campagna szövetségi kapitány heves tiltakozással fogadta, és a közönség olasz része is fütyülni kezdett.

Az olaszok fórt kaptak a következő akcióban, de gyorsan labdát szereztek a mieink. Az ellenfelet felpaprikázta a bírói ítélet, és a védekezésben kettőzött erővel küzdött, de a magyarok is stabilak maradtak hátul. Az utolsó másodpercekben még Nagy Ádám próbálkozott egy húzással, de a kapufáról jött ki a labda.

Harmadik negyed

Angyal Dávid kapott büntetést, ez már a harmadik volt neki, így nem folytathatta. A fórral nem tudtak mit kezdeni az olaszok, de ahogy lejárt, Di Fulvio gólt szerzett (4-3). Vámos a kapufát találta el, aztán a megúszás után Echenique lőtt a rövidbe, újra egyenlő volt az állás (4-4).

Nem mentek a lövések, Varga lehetőségét blokkolták, és a centert sem tudták megjátszani a mieink ezekben a percekben. Zalánki emberelőnyben próbálkozhatott, sikertelenül.

Az olaszok a 21. percben átvették a vezetést: ismét Echenique talált be (4-5). Időt is kért Varga Zsolt szövetségi kapitány, ám az első akció ugyanúgy sikertelennek bizonyult, lövésig sem jutottak el a magyarok.

Fontos emberelőnyt sikerült közben kivédekezni Vogel-bravúrokkal, ám az újabb magyar támadás is labdavesztéssel zárult. Di Fulvio vágta be az újabb olasz gólt (6-4), de Zalánki fórból gyorsan válaszolt (6-5).

Amennyire jól védekeztek a felek a meccs elején, ezúttal egymást érték a gólok: ismét Di Fulvio bombázott a magyar kapuba (7-5). A mieinket Zalánki tartotta meccsben, szépen pattintotta le a labdát a kapus előtt (7-6).

Negyedik negyed

Az olaszok nyerték a ráúszást, fórba is kerültek, és Echenique be is talált (8-6). Komoly pisztolypárbaj alakult ki, a magyar fórból Fekete Gergő volt eredményes (8-7). Molnár Erik kiállítását kiválóan védekezték ki a mieink, Zalánki pedig villant, némileg ütemtelenül lőtte el a kapus feje fölött (8-8).

Sikerült kizökkenteni az ellenfelet: Echenique lövését ütötte ki Vogel, majd Presciutti labdája a lécről vágódott fölé. A vezetést viszont nem tudta átvenni a magyar válogatott, Zalánki lehetősége maradt ki.

A 28. percben büntetőt dobhattak az olaszok, de Vogel kiválóan mozdult ki, majd az újabb olasz kísérlet mellé szállt.

Nem volt már három perc hátra, amikor ismét a magyaroknál volt az előny! Hárait vitték víz alá, az emberelőnyben szépen járt a labda, végül Manhercz lőtt, de ez még kijött a kapufáról. Maradt a mieinknél, pár passz után újra Manherczhez került, és ezúttal nem hibázott: kivárt, majd szépen pattintott a hálóba (9-8).

A 35. perben az olaszok fórba kerültek, Molnár Eriknek pedig véget ért a meccs. Időt kért az olasz edzői stáb. Sokáig jól ment a védekezés, de Presciutti betalált, újra döntetlen volt az állás (9-9).

1:08-cal a vége előtt a magyarok kerültek emberelőnybe, jött is az időkérés. Manhercz vállalta el a lövést, de a kapus védeni tudott.

Az olaszok előtt is volt még egy támadás, de elveszítették a labdát, majd Jansik úszott meg, megvárta, amíg süllyed a kapus, de Del Lungo valahogy visszanyúlt, és kiszedte a labdát - elképesztő izgalmak után maradt a döntetlen.

Ötméteresek

Varga Dénes lövése a felső lécről vágódott le, videózás után derült ki, hogy nem volt bent teljesen.

Vogel védte Di Fulvio próbálkozását.

Vámos nem hibázott, nálunk az előny.

Fondelli sem tudta bevenni Vogel kapuját.

Zalánki kíméletlenül a jobb felsőbe lőtt.

Presciutti szépít, 2-1 a büntetőpárbajban.

Fekete Gergő lövését védte az imént beállt Nicosia.

Di Sommánál jobb Vogel Soma, a magyar kapus harmadik védése.

Manhercz tanárian belőtte az utolsót, ezzel megvan a továbbjutás!

A magyar válogatott a horvátokkal találkozik a pénteki elődöntőben.

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Olajfinomító kapott lángra Oroszországban, európai országok katonákat küldhetnek Ukrajnába – Háborús híreink csütörtökön

Olajfinomító kapott lángra Oroszországban, európai országok katonákat küldhetnek Ukrajnába – Háborús híreink csütörtökön

Orosz közlések szerint csütörtökre virradóra Ukrajna masszív dróntámadást hajtott végre Oroszország ellen. A védelmi minisztérium szerint összesen 84 ukrán drónt lőttek le, ebből 36-ot a Rosztovi terület fölött. A megye kormányzója bejelentette, hogy egy drón- és rakétatámadás miatt tűz ütött ki a Novosahtinszk olajfinomítóban. Ukrán közlés szerint szintén a Rosztovi területen támadás érte Oroszország egyik legnagyobb vegyi üzemét, ahol rakétahajtóanyagot, lőszerhozzávalókat és robbanóanyagokat gyártanak. A Reuters információi szerint az európai országok vezetői a háttérben már tárgyalnak arról, hogy egy esetleges tűzszünet vagy békemegállapodás esetén nagy létszámú fegyveres csapatokat küldenének Ukrajnába.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×